GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, hogy bár az én szakmám más, mint az önöké, talán éppen ezért próbálok röviden valami újat is mondani, mint amit most hallottam itt az elmúlt bő egy, másfél órában. Betegek vagyunk, a szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a depresszió pusztít Magyarországon. Fogyunk, a népesség fogy. Családok esnek szét. Egyszóval úgy is mondhatnám, hogy úgy mállunk, mint a vakolat a ház faláról.
Ebben az esetben egy olyan törvény, amely lehetővé teszi egy 18 éves fiatal gyermek - mondjuk ki nyugodtan, hogy még gyermek - részére azt, hogy művileg meddővé tetethesse magát, szerintem ennek a mállásnak a melegágya. Valóban elhisszük azt, hogy 18 évesen egy fiatal ember birtokában van minden olyan ismeretnek, amivel önrendelkezhet? Szerintem később, idősebb korában sem igazán van ez így, sőt továbbmegyek, akár 35 éves korban is lehet olyan élethelyzet, ami megváltoztatná az erre vonatkozó döntését valakinek.
Azt gondolom, hogy a történelem folyamán kevés olyan törvény volt, sőt talán egyetlen olyan törvény sem volt, amelyet úgy sikerült megírni, hogy felülmúlná az ősi természeti és isteni törvényeket, amelyek szerint élnünk kellene. Nem született olyan ember, aki ezeket a törvényeket jobbal helyettesíthette volna be. Szerintem csak rosszabb lehet egy olyan törvény, amelyik esélyt ad egy fiatal embernek arra, hogy többet ne lehessen szülő, ne lehessen anya.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés