DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, meglehetősen reménytelen vállalkozás éjszaka fél 12 környékén arról egy kommunikációs csatát folytatni, hogy a vizitdíj kiváltja-e a hálapénzt, vagy nem. Úgyhogy ezen a témán tovább is lépnék, mert ha e törvényjavaslatban valami egyáltalán annak a korrupciónak gátat tud szabni, amelyről időnként lehet hallani, hogy előre kérnek pénzt, az a várólisták legálissá tétele. Talán ez az egyetlen pont a törvényjavaslatban, amelyben egyet tudtunk érteni a képviselőtársaimmal, ugyanis amiről önök itt beszélnek, az általában nem hálapénz, hanem egy szűk helyzetben előnyök szerzésére juttatott és előre adott valami (Dr. Mikola István: Az más! Az korrupció!), ahogy Mikola képviselő úr mondta: azt korrupciónak hívják. Erről a várólistáról a későbbiekben még úgyis fogok egy kétpercesben reagálni.

Képviselőtársaim, ezt a vitát azért nem zártuk le korábban, mert arról volt szó, és ugyanígy az előző törvényjavaslat esetében is, hogy időt kell adni a kormányoldalnak, hogy egyeztetéseket tudjon lefolytatni, mert esetleg nagyobb beavatkozások, változások is lehetnek a törvényjavaslatban. Remélem, hogy ez sikerült. Akik ma itt ülünk, nem azzal a szándékkal jöttünk egyébként, hogy újra megnyissuk érdemben az általános vitát. A képviselő úr hozzászólása egyébként nagyban segített nekünk ebben, hogy ezt újra megnyissuk.

Miniszter úr, viszont van egy apró probléma, de szerintem már csak a következő kétpercesben lesz időm elmondani, ugyanis a törvényjavaslatban, amire ön gondol, hogy ha máshol választ szolgáltatót, akkor fizet egy bizonyos összeget az adott beteg, és ez kiváltaná a szellemi szabadfoglalkozást az orvosoknál, két teljesen más rendszerről van szó. A következő kétpercesben, amikor lehetőségem van, ezt bővebben kifejteném.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu