HERBÁLY IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2004. évi piacnyitás sokkja és a jelentős elemi károk ellenére is rendkívül kedvező folyamatok indultak el a magyar mezőgazdaságban és az élelmiszer-gazdaságban. Mielőtt rátérnék hozzászólásom kibontására, engedjék meg, hogy egy kunhegyesi gazda mondását idézzem, aki még a nagyapjától hallotta, hogy egy gazda soha ne az adott évről döntse el, hogy érdemes-e gazdálkodni, hanem több éven keresztüli eredményekből vonja le a következtetést.
A másik. Idéznék az Agrárgazdasági Tanács jelentéséből, amely megállapította: "Rövid idő alatt ugrásszerűen javult a termelők és a fogyasztók felelősségvállalása a környezet állapota és az élelmiszerek minősége, biztonsága iránt. A kedvező folyamatok azonban még csak enyhítették, de nem oldották meg az agrárgazdaság alapvető problémáit. A termelési, kereskedelmi, pénzügyi és jövedelmi folyamatok ellentmondásosak, ágazatonként különböző mértékben instabil elemekkel terhesek. Az agrárgazdaságban egyszerre van jelen az erőforrások elégtelen kihasználása, a termékmennyiségek évek közötti túlzott hullámzása, a piaci zavarok kiszámíthatatlan megjelenése, valamint az agrárolló egyszer szerény záródása, máskor erős szétnyílása."
Ezek után, ami a 2005. évi folyamatokat illeti, elöljáróban azt szeretném hangsúlyozni, hogy a 2005. év megítélését jó pár egyszerű esemény torzította, ami abból származik, hogy a 2005. év volt az első teljes uniós év, és a támogatások kifizetésénél bizonyos átcsúszásokra került sor.
(13.20)
Ez kisebb mértékben torzítja a 2005. évi adatokat. Részben azért kisebb mértékben, mert a gazdálkodók döntő többségének mérlegelési jogkörébe tartozott, hogy a járó, de még meg nem kapott európai uniós támogatási összegeket a mérlegében elszámolja vagy sem, a top up kifizetés pedig eleve a következő évre volt tervezve a költségvetésben is. Másrészt azért torzít kisebb mértékben ez az adatsor, mert ugyanakkor az összehasonlításban növekvő SAPS mentén a támogatásnak nincs egy hektikus ingadozása. Az előirányzat 89 milliárd SAPS-támogatást tartalmazott, ehhez képest a tényleges kifizetés a jelentés szerint 148 milliárd forint, tehát a két szám különbözetének valamilyenfajta megoszlásában lehet a torzítása ennek az adatsornak. Ezt azért tartottam fontosnak hangsúlyozni, mert hallottam nagyságrendekkel más számokról, és indokolt előrejelezni, hogy ez nyilván tévedés, vagy valaminek a félreértelmezése.
Ami az agrárgazdaság helyzetét illeti, és ezt a képviselőtársaim már hangsúlyozták, a mezőgazdaság 2005-ben 3 százalékkal járult hozzá a nemzetgazdasági GDP-hez. Az agrobiznisz vonatkozásában azonban ennél lényegesen nagyobb az előrelépés. Az élelmiszer-gazdaság megőrizte a pozitív külkereskedelmi egyenlegét, és az a sokk, ami 2004-ben bekövetkezett, a piacnyitás utáni jelentős importhoz képest kiegyenlítődni látszik. Bízunk benne, hogy ezek a tendenciák trendjükben a következőkben tovább tudnak folytatódni.
Ez azt jelenti, hogy nyilvánvalóan tudomásul kell vennünk a növekvő importbeáramlást a 25-ök részéről, de azt mutatják az adatok, hogy most már volumenében az export ezt kompenzálni tudja. A termelés alakulásában 10 százalék körüli visszaeséssel számolunk, illetve 10 százalék körüli a visszaesés. Ez betudható annak a gabonatermelés-csökkenésnek, ami 2004-hez képest bekövetkezett. A felbomlott állattenyésztési és növénytermesztési arányok okán a növénytermesztésben óhatatlanul bejövő hektikus ingadozások pluszban és mínuszban is meg fognak jelenni az adott év bruttó kibocsátásában, ezen belül a növénytermesztés, a kertészet bruttó termelési értéke csökkenésében; az állattenyésztés vonatkozásában, bár szándékainknál kisebb mértékben, de 1,7 százalékos növekedés következett be.
Az agárkereskedelemben, mint ahogy azt már előttem is hangsúlyozta az államtitkár úr, illetve a bizottság előadója, pozitív és negatív folyamatok egyaránt megfigyelhetők voltak. Az importnyomáson belül sajnos megjelent a kevésbé jó minőségű termékek Magyarországra hozatala, aminek megakadályozására, ellensúlyozására a minisztérium és a miniszter úr is igyekezett mindent megtenni; természetesen még számos tennivaló van ezen a téren. Éppen ezért fontos programunknak tekintjük azt, hogy a rendelkezésre álló törvényes, az Európai Unióban alkalmazott eszközök mentén az élelmiszer-biztonság és az élelmiszer-minőség szem előtt tartásával ezt megfelelően kezeljük. A beruházás az előző évekhez képest minimális növekedést mutatott, kifutóban van már a 2004-2006 közötti támogatási lehetőség; bízunk benne, hogy 2007-től az EMVA belépésével ez nőni fog.
A földügyekkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy szerkezeti változás nem következett be, és az ország gazdasága azonosítható földterületének 56 százalékát gazdasági szervezetek, 31 ezer hektárral növekvő mértékben, 44 százalékát egyéni gazdálkodók, 63 ezer hektárral csökkenő mértékben használták.
A gazdaság szerkezetében stabilizációs folyamatoknak lehetünk tanúi, 55 227 vállalkozást regisztrált a statisztika. Itt csak mintegy 2 százalék csökkenés következett be. Sajnos ezek háromnegyede egyéni vállalkozás, negyed része társas vállalkozás. A foglalkoztatási adatok vonatkozásában csökkenés következett be. A nem fizetett munkaerő 7 százalékkal, a fizetett munkaerő pedig 2 százalékkal csökkent, összesen 6 százalékos volt a csökkenés.
A mezőgazdasági ágazat adózás előtti eredménye 47 milliárd forint volt, ami lényegesen nagyobb az előző évinél. Ugyanez a folyamat következett be az élelmiszer-ipari ágazat adózás előtti eredményében, ami 38 milliárd forint volt. Ez 14,9 milliárddal nagyobb, mint az előző évben.
A támogatások vonatkozásában, bár ezen elég sok vita alakult ki az elmúlt esztendőben, egy soha nem tapasztalt nagyságrendű változás, növekedés következett be. Mint ahogy azt már hangsúlyozták előttem, az agrárgazdálkodókhoz különböző csatornákon és jogcímeken mintegy 409,2 milliárd forint jutott el 2005-ben. Nyilván ezért volt az, amit az elején mondtam, amit az Agrárgazdasági Tanács jelentéséből idéztem. Itt kénytelen vagyok azt mondani az elhangzottak ellenére, az Agrárgazdasági Tanács azt is rögzíti, hogy teljesültek az agrártörvényben előírtak, és 2005-ben teljesültek azok az elvárások, amelyeket az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény előírt számunkra.
Az árak alakulásában kedvező és kedvezőtlen folyamatok játszódtak le. Az agrárolló, ha kis mértékben is, de zárult. A fogyasztás vonatkozásában csökkent az élelmiszerekre fordított összeg nagysága. Ez természetes folyamat egy fejlődő, korszerűsödő társadalomban. Nem azt jelenti, hogy a fogyasztás összességében csökkent, hanem a fogyasztás szerkezete változott, az élelmiszer-fogyasztás csökkent, és a tartós fogyasztási cikkekre fordítanak többet a lakosok.
Az élelmiszeripar 2005. évi teljesítménye az előző évhez képest 4,4 százalékkal csökkent. A csökkenés sajnos a szakágazatok termelésére vonatkozik. Az alapvető szakágazatok, a hús-, a gabona- és a tejszektor termelése okozta ezt a csökkenést. Ez maga után vonta, hogy az élelmiszeriparban a foglalkoztatottak száma is mintegy 2,1 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.
Összességében megállapíthatjuk, hogy a gondok ellenére az agrárágazat helyzete 2005-ben az előző évhez képest javult, az agrárágazat sikeres esztendőt zárt. Fontosnak tartjuk azonban hangsúlyozni, hogy vannak még gondjaink, többek között például az állandóan változó gazdasági környezethez való alkalmazkodás, a természeti és geopolitikai adottságaink kihasználása, valamint a mezőgazdasági érdek-képviseleti és más civil szervezetek összehangoltabb együttműködése terén.
(13.30)
Az ágazat társadalmi érdekérvényesítése érdekében összehangoltabbá kell tenni a gazdaságdiplomáciai tevékenységünket, erősíteni az agrárinnovációt, fokozott figyelmet kell fordítani a felsőoktatás, a szakoktatás, a kutatás és szaktanácsadás támogatására, az ágazat versenyképessége, az uniós források minél teljesebb és hasznosabb kihasználása érdekében.
Megállapíthatjuk, hogy a jelentés megfelel a korábbi évek megszokott magas színvonalának, és azt is, hogy az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalása hű képet mutat a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni feladatokról, amit mindenkinek ajánlok megismerni, az FVM honlapján egyébként elérhető.
Gondolom, ezek után nem okozok meglepetést, amikor azt mondom, hogy a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja elfogadásra ajánlja az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentést és a mezőgazdasági bizottság határozati javaslatát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés