DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Csak megerősíteni tudom, képviselő úr, hogy köszönöm, hogy felhívta kérdésével a figyelmet erre a problémára, személyesen foglalkozom vele. Kérem, ne vegye szerénytelenségnek, ha emlékeztetem arra, hogy azzal kezdtem a miniszteri munkámat, hogy az első reggel a hajléktalankórházat látogattam meg. Éppen azt szerettem volna jelezni, hogy az egészségügy vezetőinek és országgyűlési képviselőként is mindnyájunknak kiemelt feladata, hogy a rászorulókon segítsünk. Erről a feladatomról nem fogok elfeledkezni.

Azonban azt szeretném hangsúlyozni, hogy a közegészségügyi feladatok, az egészségügy elsődleges feladatai egy pillanatra nem szüneteltek, nem is szünetelnek, és mindent megteszünk azért, hogy ezt a feladatot hibátlanul lássák el az ÁNTSZ-ek továbbra is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu