DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm Csáky képviselő úrnak, hogy felhívta erre a nagyon fontos problémára a figyelmet. Én is értesültem róla. Az alábbiakat szeretném elmondani válaszként. Egyetlen pillanatra nem szünetelt az ÁNTSZ fertőtlenítő állomásának az a feladata, amely a közegészségüggyel kapcsolatos, olyan hatósági feladatokat folyamatosan ellátott, amit számára törvény vagy más jogszabályok előírnak.

Való igaz, hogy az elmúlt napokban többször akadozott a nem közegészségügyi feladatok ellátása, magyarul: a fürdetés, a fürdési lehetőség a közfürdő jelleg biztosítása ezen az állomáson, amelynek azonban ez nem elsődleges feladata. Nem akarom elhárítani a felelősséget az ÁNTSZ-ről sem, a minisztériumról sem, de ez a része, a közfürdő jelleg biztosítása a szociális igazgatásról szóló törvény és jogszabályok szerint az önkormányzat feladata.

Nem szeretném megkerülni az ön kérdését. Erre a hétre egyeztetést hívtunk össze, amelyen a Fővárosi Önkormányzat, az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal és a hajléktalanok miniszteri biztosa a héten minden támogatást megkap tőlem mint minisztertől is, és gondolom, Budapest főpolgármesterétől és minden érintettől, hogy a közfürdői tisztálkodási lehetőséget biztosítsuk ezeknek a rászorulóknak, ezért mindent meg fogunk tenni. De engedje meg, hogy még egyszer hangsúlyozzam: a közegészségügyi feladat ellátása egyetlen percig nem szünetelt, és nem is szünetelhet. Emellett természetesen a hajléktalanok szociális ellátásában személyesen is, nagyon sokan másokkal együtt, az egészségügynek és a Fővárosi Önkormányzatnak meg kell tenni mindent, hogy ez ne sérüljön, és ezért a héten mindent meg is kívánunk tenni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu