DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm, államtitkár úr. Azt gondolom, nem volt haszontalan, hogy ezt ismételten megemlítettük a Házban, mert így nem kell sok-sok telefont egyenként lebonyolítani, mert nagyon sokan érdeklődtek erről a kérdésről.
S ha még van időm, engedjék meg, hogy elmondjam, annak a fényében, hogy rákényszerültünk ennek a korrekciós csomagnak, korrekciós programnak a véghezvitelére, kell figyelnünk azt a most önök előtt fekvő módosítást, amely a nyugdíjak kiszámítását próbálja változtatni abban az irányban, hogy a jövőben nyugdíjba vonultaknak már ne kelljen ezeket a korrekciókat megcsinálni. Előzzük meg azt a helyzetet, amikor ebben a költségvetési helyzetben pluszforrásokat kell találnunk a nyugdíjak igazságossá tételére. Tegyük meg azt, hogy a számítások már eleve közelítsenek az igazságossághoz.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és köszönöm a választ. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés