PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszter úr a teremben tartózkodik, úgyhogy örülnék, ha ő adna választ a kérdésemre. (Dr. Molnár Lajos az ülésterem egy másik részéből visszamegy a helyére.)

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A hajléktalanok ellátása elsősorban önkormányzati feladat, de közegészségügyi és járványügyi kérdéseket is felvet, ha megoldatlan a kérdés és ellátatlanul marad a feladat. Különösen aktuális erről beszélni most, amikor értesülhettünk, hogy novembertől megszűnt az ÁNTSZ ingyenfürdője, ahol tisztálkodási lehetőségen túl fertőtlenítést is végeztek a szakemberek, és háziorvosi ellátásban is részesülhettek a rászorulók. Eddig évente körülbelül 70-80 ezer alkalommal vette igénybe több ezer hajléktalan és nehéz sorsú ember a szolgáltatásokat. Az ÁNTSZ-nek még csak felróni sem lehet döntése helyességét, hiszen a feladat elvégzésére jogszabály nem kötelezi, forrásokat nem kap, sem személyi, sem anyagi lehetőségei nincsenek.

A következményekkel azonban számolni kell, méghozzá szó szerint, mert az az egészségügyi ellátórendszerre nézve is anyagi következményekkel jár. Az alapvető tisztálkodási lehetőségek megvonása tovább rontja a hideg téli hónapokat utcán töltő emberek egyébként is rossz egészségügyi állapotát, nő a különböző fertőző betegségek terjedésének esélye, járványt okozhat a rüh és a tetű, ami további súlyos betegségek kialakulásához vezethet.

A hajléktalanszállóknak nincs akkora kapacitásuk, hogy az összes rászorulót ellássák, és jelentős plusz anyagi megterhelést jelent számukra a szükséges és körülményes fertőtlenítés is. Ezeken túl további probléma, hogy a rendezetlen, tisztátlan embereknek esélyük sem marad arra, hogy munkát találjanak, ami tovább rontja életesélyeiket. Egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban mindig elhangzik, hogy a legolcsóbb megoldás a megelőzés.

Tisztelt Miniszter Úr! Van-e tervük a felvázolt súlyos helyzet megelőzésére, vagy önök már a következményekkel számolnak ma? Az egészségügyi rendszer reformjában milyen helyet kap a hajléktalanok ellátása?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu