DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy szólt a kérdés, hogy kinek az érdeke a magyar-román kormányülés.

Azt hiszem, érdemes ott kezdeni a választ és a közös gondolkodásunkat, hogy Románia 2007. január 1-jétől az Európai Unió tagja lesz. Azért, hogy ez megtörténjen, Magyarország ennek élharcosa volt az Európai Unión belül, éveken keresztül. Azt mondtuk, hogy Magyarországnak elemi érdeke az, hogy a szomszédságában olyan országok legyenek, amelyek európai értéket vallanak, mindenféle szempontból európai értékeket vallanak; olyan országok legyenek, amelyek stabilak, amelyekkel együttműködésben tudja a fejlesztéseit elképzelni; pontosan amiatt, mert ezekben az országokban, a szomszédos országokban magyar közösségek élnek, és az ezekkel a közösségekkel való kapcsolattartás szempontjából nagyon fontos, hogy ezek az országok ugyanannak az európai közösségnek a tagjai legyenek. Ez a közös tagság jelenti a távlatokban azt is, hogy ezek a határok átjárhatóak lesznek, hogy sokkal könnyebb lesz a közlekedés, a kapcsolattartás és mindenféle egyéb.

Ennek a gondolatnak a jegyében szerveződött meg az első román-magyar kormányülés, és ugyanennek a gondolatnak a nevében szerveződik meg a második magyar-román kormányülés is, ami most lesz novemberben.

A kapcsolat a két kormány között azért lényeges, mert tudjuk, hogy 2007-2014 között mindegyik országba, Magyarországra is és Romániába is nagyon komoly források, fejlesztési célú források érkeznek. Ezeknek a forrásoknak a felhasználása nyilvánvalóan sokkal jobban szolgálja mindegyik ország lakosságának az érdekét akkor, hogyha ezeket össze tudjuk hangolni. Amikor azt mondom, hogy mindegyik ország lakosságának az érdekeit, akkor itt gondolok a Romániában élő magyar közösségekre, de természetesen Románia összes lakosára is.

Az első kormányülésnek is, de a másodiknak most kiemelten célja az, hogy ezeknek a fejlesztési forrásoknak a felhasználását áttekintsük, pontosan amiatt, hogy amikor például a határon átnyúló turisztikai fejlesztésekről beszélünk, akkor egy ilyen fejlesztés lehetőségeket nyújt a Kelet-Magyarországon élők számára, de ugyanígy az Erdélyben élő magyarok számára is.

(9.30)

Amikor a kormányülésen szóba kerül például a kis- és közepes vállalkozások közös kockázati alapjának a létrehozása, az egyszerre szolgálja az érdekeit a határon túl élő, Erdélyben élő magyaroknak és a határon innen élőknek egyaránt. Ugyanígy, ha vasútfejlesztésről van szó, ugyanígy, ha útfejlesztésekről van szó, vagy ha beszélünk arról, hogy hogyan tudjuk azokat a tapasztalatokat átadni, amelyek Magyarországon már rendelkezésre állnak és Romániában még nem, pontosan amiatt, hogy csak 2007. január 1-jén csatlakoznak az Európai Unióhoz.

Ilyen téma lesz például a Civil Alappal szerzett tapasztalatok. Ha fölmerül az, hogy Romániában egy hasonló alap felálljon, és legyen kormányzati támogatás civil szervezetek számára, az fontos lehet a magyar civil szervezetek számára is, amelyek Romániában működnek, és ott tesznek nagyon sokat pontosan az identitás megőrzéséért, a kultúra megőrzéséért. De ugyanúgy témája lesz ennek a kormányülésnek a Sapientia Egyetem finanszírozása, kulturális együttműködések és mindenféle egyéb.

Egyébként a képviselő úrnak lehetősége lesz ezekről a témákról részleteiben tájékozódni, körülbelül egy óra múlva lesz az a bizottsági ülés, amelyet egyébként a képviselő úr hívott össze, és ahol a Miniszterelnöki Hivatal képviselői és a Külügyminisztérium képviselői is ott lesznek, és lehetőséget fognak biztosítani arra, hogy ezekről a kérdésekről lehessen beszélni.

Azt hiszem, hogy mindenki érdekét szolgálja az, hogy a két ország között jó kapcsolat legyen, olyan kapcsolat legyen, amelyben szóvá lehet tenni nehezebb témákat, és konfliktuózusabb témákat is - a képviselő úr említett ilyeneket, a kisebbségi törvény kérdését, az autonómiakérdést. A kisebbségi törvény elfogadása egyébként nem a kormányon múlik, a tavalyi kormányülésen erről konkrétan szó is volt. Azt is tudjuk, hogy ennek a parlamenti elfogadása az, amire nem került sor, és itt a kormány kifejezetten támogatja is ezt. Azt hiszem, az is fontos, hogy Romániában ma az RMDSZ kormányzati pozícióban van, és ez segíti azoknak a kérdéseknek a felszínen tartását és a megoldás felé vitelét, amelyekről tudjuk, hogy nagyon fontosak, mindannyian egyetértünk ezzel, és a kormányülés szintén ebben jelent további segítséget.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu