DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Azt hiszem, egy törvény meghatározó jelentősége a jelenben, középtávra és hosszú távra érvényes következményekkel jár. Fontos megemlítenem azt is, hogy a jelenlegi nyugdíjmódosításainkat, nyugdíjtörvény-módosításainkat sem fogadta eddig el a bizottság. Ezért javaslom, és feltétlenül fontosnak érezzük, hogy erre külön figyelmet fordítson a képviselő-testületünk.
Másrészt olyan anomáliák vannak, amelyek miatt a kockázatok növekedésével kell számolnunk, hiszen az idősödésből származik az, hogy a hosszabbéletűségen belül éppen az a réteg, amely a nyugdíjas és az öregségi nyugdíjkorhatár fölötti réteget képezi, sokkal több problémával, betegséggel, fogyatékossággal, kiadással, gonddal, törődéssel járó feltételeket fog teremteni. Funkcionális tervezést igényelnénk, tehát funkcionális, élet közeli, életigenlő tervezést kérnénk, és ez a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításai között szereplő javaslatainkkal nagyon is összefüggő.
Megemlítem még azt is, hogy a nyugdíjkorhatár feletti és alatti kereső tevékenység közötti különbségtétel egyszerűen elfogadhatatlan, mert diszkriminatívnak tartjuk. Tehát az egyenlő bánásmóddal és esélyegyenlőséggel, de nem is az esélyegyenlőséggel, hanem az esélyegyenlőség-közeliséggel is óriási gondjaink vannak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés