NÓGRÁDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy Szanyi Tibor képviselőtársunk elhagyta a termet, mert neki szerettem volna reagálni, de elmondom, talán a jegyzőkönyvből majd elolvassa.
Igazat adok neki abban, hogy a Gyurcsány-kormány fennállása óta talán tényleg most van a legjobb helyzetben a forint/euró viszony. De én még jól emlékszem, hogy nem is olyan régen még 250 alatt is volt ez az érték. Úgyhogy azért nem nevezném ezt történelmi csúcsnak. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Szanyi Tibor belép a terembe.)
Másrészt akik pedig hosszú távra vettek fel hiteleket lakásra, egyébre, a pénzintézetek nem hetente és naponta követik az elszámolásokban, és bizony napvilágot láttak olyan híresztelések, hogy adott esetben 10 százalékkal is megnövekedtek a kamatterhek.
Ami pedig a tandíjat illeti, hogy ez egy szolgáltatás, amit a fiataloknak illik, hogy valamiféle ellenszolgáltatással (Közbeszólás: Pénzben.),pénzben honoráljanak, szeretném emlékeztetni az itt ülő képviselőtársakat, hogy vélhetően mindannyian, akik oktatásban vettek részt, netán felsőoktatásban, nem fizettek érte. (Dr. Szanyi Tibor közbeszól.)
A másik az egészségügyben a vizitdíj. Lehet rövid távon azt mondani kényelmesen, hogy majd kevesebbet fogunk sorban állni a rendelőintézetekben, de ha valaki egy picit hosszú távon gondolkodik, és megnézi, hogy Magyarország milyen helyet foglal el a népesedési statisztikában, a férfiak és a nők várhatóan elérhető, átlagos életkorában, akkor nemzetközi összehasonlításban nagyon rossz helyen állunk, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez a vizitdíj és a kórházi napidíj javítani fog ezen a helyzeten.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés