NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Gál képviselőtársam felszólalása ingerelt hozzászólásra. Mondandójából két régóta terjedő és teljességgel hamis illúzió tarthatatlanságára szeretném felhívni a figyelmet, s nemcsak az övét, hanem mindannyiunkét.

Az egyik ilyen illúzió, hogy a rendőrség önmagában, egyedül a saját erejével és eszközeivel képes arra, hogy minden magyar állampolgár biztonságát garantálja. Kérem, ez semmiféle szempontból nem igaz. Nem akarok most példákat mondani. A magyar állampolgárok biztonságának egy részét talán tudja a rendőrség biztosítani, más részének, mégpedig jelentős részének, úgy tűnik, egyre inkább saját magának kell tudnia biztosítani a maga számára. Ehhez viszont törvények változtatására, a büntetőjogi, a jogalkotási törvény változtatására, aztán a jogos önvédelem kérdésének az újraszabályozására, és még más törvények - most nem akarok hozzáfűzni egyebet - változtatására van szükség. Ez az egyik illúzió.

A másik, ha lehet, ennél sokkal veszedelmesebb, ugyanis a régióra történt hivatkozás. Hölgyeim és uraim, Magyarországon ma államilag elismert közigazgatási, önkormányzati régiók nincsenek, mint ahogy boszorkányok sem voltak Kálmán idejében, ezért róluk se beszéljünk. Nincsenek régiók! A régiós rendőrség egy abszurdum. Amíg nem lesznek hivatalosan önkormányzati régiók, Isten ellen való vétek lenne a jelenlegi rendőrségi rendszert átalakítani, ráadásul ez nem is növelné egyébiránt a rendőrség hatékonyságát; ezt rendőri vezetők állítják határozottan.

Köszönöm szépen, elfogyott az időm.

Forrás: parlament.hu