DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Ön is tudja, hogy az Innovációs Alapban most a törvénynek megfelelően valóban 20 milliárd forint költségvetési támogatás szerepel, ilyen módon 40 milliárd körül lesz az alap költségvetése, de ugye ön is tudja, hogy ebből mindössze 5,1 milliárd forintot költhetnek el 2007-ben, hiszen a többi pénzt már elköltötték, azt már odaítélték az intézményeknek. Tehát mindössze ennyi pályázat kiírására lesz lehetőség.
Az Akadémia költségvetése pedig úgy változik, tisztelt miniszter úr, hogy előírtak egy nagy bevételt, ez a bevétel a főösszeget természetesen megnöveli, de az Akadémia támogatását önök csökkenteni javasolják ebben a költségvetésben. Kérem, legyen partner abban, hogy az Akadémia költségvetése ne csökkenjen a 2007-es évben.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés