HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék reagálni arra, amit Jakab képviselőtársam mondott. Úgy gondolom, hogy tényleg igaza van, együtt kell működnünk.
Én az együttműködésre mindig kész voltam, kész voltam akkor is, amikor annak a bizonyos bizottságnak a tagját kellett volna megválasztani. Annak érdekében azonban, hogy egy olyan választásra kerüljön sor, ami minden politikai erőnek megfelel, ahhoz először meg kellett volna egyezniük a magán-földtulajdonosok érdekvédelmi szervezeteinek.
Egyébként meg az a véleményem, hogy a Magosz mint parlamenti erő, amelyik a Fidesz soraiba ül le, bármikor, bármilyen módon ellenőrizheti a Nemzeti Földalap munkáját; és azzal, hogy kimaradt az ellenőrző bizottságból, lehetővé tette egy másik érdek-képviseleti szervezetnek, hogy részt vegyen az ellenőrző bizottságban.
Úgyhogy én azt gondolom, hogy ettől tekintsük el, és folytassunk párbeszédet az agrárgazdaság, a költségvetés megvalósítása, az agrárigazgatás zökkenőmentes átszervezése érdekében, és hogy ha ezt tesszük, akkor valószínű, hogy jót teszünk a magyar mezőgazdaságnak, gazdatársainknak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés