KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ember mindig érdeklődéssel hallgatja Kupper András felszólalásait, mert olyan szórakoztató dolog tulajdonképpen, hogy valaki ennyire el tud rugaszkodni a vita tárgyától, az előtte felszólaló képviselő mondanivalójától (Babák Mihály: Hát ezt mondta!), meg még attól is, hogy Babák István (Sic!) hasonló stílusban szokott hozzászólni a különböző vitákhoz. (Moraj a Fidesz soraiban.)

Képviselőtársam azt mondta, hogy a költségvetés fejlesztéspárti. A helyzet ugyanis az, hogy miközben kétségkívül a stabilizációs intézkedések miatt a költségvetés megszorító jellegű, nominálisan sem engedi nőni a kiadásokat, eközben az európai uniós fejlesztési lehetőségek hazai önrészének biztosítására kétszer akkora összeget állít be, mint amilyen az idei évben volt. Ezt jelenti a fejlesztéspárti, képviselőtársam. És majd amikor a debreceni, győri, kaposvári, zalaegerszegi és más önkormányzatok pályáznak ezekre a fejlesztési lehetőségekre, akkor a képviselő úr is meg fogja látni, hogy igen, a költségvetés fejlesztéspárti volt.

Ami meg a költségvetéssel kapcsolatos általános véleményét illeti a képviselő úrnak, nem vonva kétségbe természetesen a hosszú élete során a közgazdaság terén felhalmozott számos tapasztalatot, hadd jegyezzem meg, hogy az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a különböző hitelminősítők és az Állami Számvevőszék egyaránt azt mondja, hogy a költségvetés számai megalapozottak, tarthatóak, az Európai Bizottság ráadásul azt is megállapította, hogy a konvergenciaprogrammal szemben alternatíva nincsen.

Most ezt a költségvetést nem kell szeretni, sőt mondhatom, nehéz szeretni, de kétségbe vonni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy az adatai megvalósíthatóak, már csak ezen szakvélemények alapján sem lehetséges.

Forrás: parlament.hu