RÁBA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2007. év a hatékony államrendszerek kialakításának éve lesz hazánkban. Cél a hatékonyság és az átgondolt gazdaságosság. Mindennek az alapja az egyensúly. Ebben a költségvetésben pedig a vágyak és a lehetőségek végre egyensúlyba kerültek. Ez a költségvetés a felelősség költségvetése. Ha ilyen átgondoltságra építjük hadseregünket, akkor jó úton járunk. Lehet kritizálni a költségvetés előirányzatait, lehet megfogalmazni ideális elvárásokat a Magyar Honvédséggel szemben, de ezek olyan vélemények, melyre egy hadsereget nem lehet felelősséggel alapozni.

A Honvédelmi Minisztérium előirányzatai véleményem szerint megtervezettek és irányadóak. A jövő évre tervezett előirányzatok összhangban vannak azzal az innovációval, melyre hazánknak szüksége van.

(22.10)

Jövőre a hadseregben egy átgondoltabb vezetési szint alakul ki, mely során megszűnnek olyan parancsnoki szintek, amelyek csökevényei egy régmúlt hadigépezetnek.

A költségvetési létszámban látható változás pozitív hatásai nem kérdésesek a szakértők körében, megoldást találunk a vezetői szint egészséges arányára. Példának hozom fel a tisztek és tiszthelyettesek egymáshoz viszonyított létszámarányát, a leépítést a felesleges parancsnoki szinteken, a nagyobb, bővebb előirányzatot a személyi juttatások terén. Ennek látható következménye, hogy a hadseregben szolgálatot teljesítőknek több jut majd, mint 2006-ban. Több mint egymilliárd forinttal többet költhetünk majd felújításra, valamint a központi beruházás előirányzatában is többszöröse az anyagi keret, mint idén volt.

Új, modern, a NATO-harceszközökkel történő együttműködés kritériumait teljesítő vadászgépek állnak hadrendbe, melyek az eddigi MiG-eknél olcsóbban üzemeltethető és hatékonyabb harceszközök. Erre a reformra jövőre a tárca költségvetésének 9,9 százalékát költi. A vadászgép hadrendbe állításával együtt a Magyar Honvédség fegyverarzenáljába olyan új, modern rakéták és pusztító eszközök kerülnek rendszeresítésre, melyek pontosabbak és hatékonyabbak; levegő-levegő és levegő-föld rakéták, amelyek beszerzési ára hasonló az orosz fegyverekéhez, de találati pontosságuk jobb, mint a MiG-29-es fegyverrendszerének. Ezen képességek biztosítják, hogy a harceszköz esetleges bevetése olcsóbb, hiszen a találati pontosság komoly költségkímélő tényező egy bevetés során.

Érdemes egy gondolat erejéig kitérni arra is, hogy a katonák féltve őrzött ruházatanyagára, a katonai bakancsváltási program folytatására a költségvetés jövőre 100 millió forintot biztosít. Igaz, pici apróság, de a katonák átlagteljesítményét nagyban befolyásolja. Ennek a jelentőségét tudják azok az alegységparancsnokok és csapattisztek, akik hajtottak már végre menetet terepen alegységükkel.

Külföldi szerepvállalásaink sikere Európában is elismerést nyert. Vannak olyanok, akik ezt nem hajlandóak beismerni, de tény, hogy a külföldi misszióban szolgálatot teljesítő alegységekkel a parancsnokságok meg vannak elégedve. Szerepvállalásaink teljesítésére jövőre a költségvetési előirányzat 11,1 százaléka van tervezve, több támogatáshoz jut valamennyi társadalmi szervezet jövőre, mint idén.

Összefoglalva, tisztelt képviselőtársaim, megállapítható, hogy a 2007. év költségvetése megfelelő erőforrást biztosít a személyi állomány juttatásainak fedezetére, beleértve a létszámleépítéssel járó rövid távú többletkiadásokat is, a költségvetési lehetőségek emellett megfelelő mértékben biztosítják a kiképzések és a logisztikai működés folyamatosságát. A fejezet költségvetésében továbbra is kiemelt jelentőséggel bírnak a nemzetközi kötelezettségből adódó feladatok, melyek a 2006. évi szinten kerülnek megfinanszírozásra 2007-ben is, biztosítva a Magyar Köztársaság szerepvállalásának sikerét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor megvizsgálják a 2007-re szánt költségvetés előirányzatait, gondoljanak azokra a teljesítményekre és sikerekre, melyekre büszkék lehetünk. Sikeresen vizsgázott hadseregünk egy hosszan tartó, masszív árvízvédekezésben, és méltán lehetünk büszkék a missziókban elért eredményeinkre is. Magyarországnak olyan honvédsége van, amely kiképzett állománnyal rendelkezik, és azokat a feladatokat, amelyeket felvállal - az európai hadseregekhez viszonyítva is -, magas szinten tudja teljesíteni.

Szembe kell néznünk a kihívásokkal! A jövőbe nem vihetünk magunkkal olyan ránk maradt örökségeket, melyek egy akkori rendszer erőforrásaira épültek, és most a tárca fejlődését hátráltatják.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu