DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: A kormány a költségvetés benyújtásakor is nyilvánvalóvá tette azt a szándékát, hogy a leghátrányosabb helyzetű vagy hátrányos helyzetű térségekben is azt szeretné, hogyha az önkormányzatok élhetnének az európai uniós források kínálta lehetőséggel. Ezért azt mondja a költségvetési javaslat, hogy azok élveznek prioritást, akik a leginkább rászorulnak erre a szolidaritásra, akiknek leginkább szükségük van erre a támogatásra, és azok az önkormányzatok, amelyek saját maguk is meg tudják teremteni az önerő feltételrendszerét, ebben a támogatási rendszerben ezzel a fajta többletsegítséggel nem élhetnek.

Természetesen az Országgyűlésnek lehetősége van változtatni a kormány beterjesztésén, de én szeretném a kormány szándékára ráirányítani a figyelmet: mi a leginkább hátrányos helyzetben lévőket szeretnénk támogatni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és azt szeretnénk, ha ez a szisztéma, ez a rendszer igazságosabb lenne, az elesetteket jobban segítené.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu