DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Amilyen gyorsan lehet - azért egy kormányrendelet-módosítás előkészítésének van technológiája - ezt az államigazgatási eljárásban megtenni, meg fogjuk tenni a lehető legrövidebb időn belül. De szeretném, ha a kedves tévénézőknek is, akik érdeklődnek a téma iránt, vagy akik érintettek, világos lenne, hogy a feltételrendszeren nem kívánunk változtatni, mert érdekük fűződik a károsultaknak is, de a közpénzekkel való takarékos gazdálkodás szempontjából valamennyiünknek ahhoz, hogy biztosítással vagy egyéb megsegítéssel, garanciavállalással kerüljön a közpénz kifizetésre. Tehát a feltételrendszeren nem kívánunk változtatni.
Ami a vis maior keretre vonatkozik - amit képviselő úr a második kérdésében kérdezett -: folyamatos a kifizetés, de ahol az eljárási problémák miatt további tisztázásra van szükség, ott még valóban nem kerülhetett rá sor. A minisztérium azon lesz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy mindenütt, ahol jogilag a helyzet tisztázódik, mivel a fedezet rendelkezésre áll, kapják meg minél előbb az önkormányzatok a pénzt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés