DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr, aki ezt a kérdésötletet önnek adta, súlyosan tévedett. Nincs szó adóról.
Egy kétharmados törvény Magyarországon a Műsorszolgáltatási Alapba történő befizetést írja elő, amit annak idején a Fidesz is megszavazott, mint ahogy más pártok is a parlamentben. Ennek eredményeképpen adóról nincs szó; egy olyan díjfizetési kötelezettségről van szó, amely a Műsorszolgáltatási Alap bevétele.
Vagy ön, vagy más, aki ezt nézte, tévedett, amikor a 25 milliárd forintot megnézte, mert a 25 milliárd forintot a költségvetés fizeti be a Műsorszolgáltatási Alapba azért, hogy a közmédiumok finanszírozására az adott összeg rendelkezésre álljon.
Amire ön konkrétan kérdez, az becslések szerint mintegy 1,5 milliárd forintos tétel, nem pedig 25 milliárd forintos tétel. Éppen ezért egy nagyságrendi különbség legalább van, lehet, hogy attól még egy picivel több is, a két szám között.
Most azt tudom mondani, hogy 2002-ben volt egy választási ígéret; a választási ígéretnek megfelelően ez meg is valósult. Egy picit túl is lőtt a célon a megvalósulás, ha még emlékeznek rá, itt a parlamentben, 2002 nyarán, ugyanis nemcsak a magánszemélyek ezen fajta díjfizetési kötelezettségét vállalta át a költségvetés, hanem átvállalta a vállalkozásokét is, amelyeknek egyébként ebből árbevétele származik. És én nem emlékszem arra, hogy az akkor átvállalt díjfizetési kötelezettség miatt bárki csökkentette volna a szolgáltatása árait. Ugye, ön sem emlékszik ilyenre?
Azt gondolom, indokolt végiggondolni, hogy akkor, amikor Magyarországon egyébként meglehetősen nehezen lehet előteremteni a költségvetésben azt a 25 milliárd forintot, amit a magánszemélyek átvállalt fizetési kötelezettsége miatt a költségvetés összes bevételéből a Műsorszolgáltatási Alapba befizetünk, akkor fent kell-e tartani mindenkinél a költségvetés átvállalását. Konkrétan tehát az van a mai költségvetésbe beírva, hogy valóban, a magánszemélyek helyett fizeti továbbra is az állami költségvetés, a vállalkozásoknak viszont magunknak kell viselniük ezt a terhet.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés