SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen nem voltam egyértelmű: részünkről egyetértünk a kutatás-fejlesztések ilyen irányú támogatásával.

A probléma abból adódik, hogy mivel a hazai tulajdonú vállalkozások legnagyobb része, tőkeszegénységből következően, nem tud erre fordítani, ebből következően az új rendeletek szerint számszerűen a befizetendő adó nagyobb hányada fog a kis- és középvállalkozásokra esni.

Egyébként amit az államtitkár úr elmondott, azzal csak egyetlenegy probléma van, hogy a valóság nem igazán azt tükrözi, hogy a hazai kis- és középvállalkozások nagyon rózsásan látnák a jövőt. Elég csak idéznem például a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének legújabb felméréséből, miszerint az elmúlt tíz évben messzemenőleg a legpesszimistább a hazai kis- és középvállalkozói kör a jövőjét tekintve, és döntően elbocsátásokra tendál az elkövetkező időszakban.

Úgy gondoljuk, hogy ha lenne olyan javaslat, amely arról szólna, hogy a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kisvállalkozók új munkahely teremtésekor a járulékokat levonhatnák ebből az alapból, akkor ez alkalmas lenne arra, hogy kiegyensúlyozza az önök által tett ígéreteket. Így a válaszát nem tudom elfogadni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu