BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Török Zsolt képviselőtársamra reagálnék. Eddig részünkről még a pénz kérdése el sem hangzott, egyelőre még annyit mondtunk, hogy milyen elvek szerint kellene ezt a pénzt osztani vagy nem osztani. Bár, mondjuk, a családi pótlék emelésénél a Nemzeti Banknak más jövendölései vannak az infláció mértékét illetően, mint amiről ebben a törvényben szó van.
De, ha már újságcikkről volt szó, én a mai Népszabadságból Medgyessy Pétert idézném önnek, ha megengedi.
A következőt mondja: "A másik probléma - mármint a mostani állapotokkal -, hogy jelenleg hiányzik, bár még pótolható az, ami minden baloldali program sajátja, hogy a reformok vesztesei esélyt kapjanak saját védekezőképességük kifejlesztésére." Hej, mondom, egy volt baloldali miniszterelnök mondja ezt!
Lehet, hogy rosszul értelmezem a kérdést, de egyelőre még csak a vezérszónoklatokig jutottunk el, és azt gondolom, a vezérszónoklatnak az a műfaja, hogy a politikai álláspontunkat fejtsük ki azzal kapcsolatban, amiről szó van, és majd talán ezután jönnek a hozzászólások, ahol tíz percben elmondhatunk némi szakmai tartalmat is az üggyel kapcsolatban, amilyen felvetések részünkről előfordultak. Bár lehet, hogy ezt másképp kellene, nem tudom. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés