DR. KÉKESI TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az egyes pénzügyi tárgyú törvények, mint előttünk fekvő adócsomag - ahogy ezt korábban a bizottsági vélemények tolmácsolásánál is mondtam -, számos esetben semleges, de néhány esetben az adóalanyokra kedvező változásokat, esetenként adócsökkenést eredményez. Úgy gondolom, hogy érdemes végigvenni azokat a pontokat, amik ilyen módon érintik az embereket, illetve a vállalkozásokat, mert az volt a tapasztalatom, hogy valóban, a viszonylag rövid rendelkezésre álló időben nem sikerült olyan mértékű nyilvánosságot kapniuk ezeknek a javaslatoknak, amit végül is azért megérdemelnének.
A személyi jövedelemadó törvényt érintő változásról már beszámoltam a tekintetben, hogy a szövetkezeti tagi kölcsön, illetve a szövetkezeti célrészjegy kamata ezentúl kamatként, kamatjövedelemként fog adózni, ami kedvező, mert nem összevont egyéb jövedelem lesz, így alacsonyabb adóterhelést jelent az érintettek számára. Az ingatlan-bérbeadásnál eltörlésre kerül az a négyéves korlát, amin túl már nem volt választható az összevonás tekintetében való adózás lehetősége, és ez például egy nyugdíjast hátrányosan érinthetett volna, ha ő egyébként az összevonás hatására akár öt éven túl is kedvezőbben adózna, mint a sima forrásadós megoldás. Ez a négyéves korlát eltörlésre kerülne a törvényjavaslattal.
Az adómentességi szabályok kiegészülnek, kibővülnek, mivel a nyugdíj január 1-jétől már nem adómentes, hanem adóterhet nem viselő juttatás lesz, ezért kikerül a nyugdíj fogalomköréből az életüktől, szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlási törvény alapján járó életjáradék-összege, illetve az árvaellátás és a házastársi pótlék. De adómentes bevételként lehet majd számba venni a gázártámogatásra, illetve a közüzemi szolgáltatótól kapott támogatás összegét, illetve az elengedett közüzemi tartozást.
Egy kifejezetten a kis-, adott esetben mikrovállalkozásokat segítő, adócsökkentő, adókedvezmény érvényesítésére lehetőséget adó megoldás az, hogy mivel általánossá válik az elektronikus adóbevallás, ezért a 4 millió forint alatti vállalkozások - és majd ez az egyszerűsített vállalkozói adónál visszaköszönő tétel - a könyvelési költségeik 15 százalékát leírhatják az adójukból, és amennyiben legfeljebb 25 millió forint árbevétellel rendelkező könyvelőcégek vagy ha saját maga könyvel, akkor az igénybe vett internetszolgáltatás és a számítástechnikai beruházások 10 százalékát 2007-ben - 10 százalék arányában, mint említettem - levonhatja.
Az egyszerűsített vállalkozói adói körben ahogy említettem, ez szintén jelentkezik, és itt a saját könyveléssel vagy alvállalkozóval történő könyvelés esetén ennek a díjnak a 60 százaléka, a számítástechnikai berendezések beszerzése esetén azok 20 százaléka és az internetszolgáltatások 40 százaléka válik levonhatóvá szintén az említett 4 millió alatti vállalkozások esetében, illetve a 25 millió forint alatti, számviteli szolgáltatást nyújtó cégek esetében.
Az adó áfakörét változtatja néhány, szintén kedvező forma. A faktorálással egybekötött engedményezés eddig azt eredményezte, hogy adómentes és adóköteles költségek, árbevételek is keletkeztek a cégnél, és ennek megfelelően arányosítani kellett az áfa-visszaigénylésnél. Ez a mostani változtatás azt célozza, hogy az áfakörön kívül kerülne ez az engedményezés, és ilyen módon nincs veszteség az áfa-visszaigénylési ágon az engedményezőnél.
A lakásszövetkezetek közös használatú helyiségei eddig másképp viselkedtek. Most tárgyi adómentes körbe kerülnek, és ilyen módon szintén kedvezőbben tudják hasznosítani, használni a lakásszövetkezet tagjai ezeket a helyiségeket.
Az uniós szabályok miatt a számla egyszerűsödik. Két tétel, a fizetési határidő és a fizetés módja már nem kötelező része a számlának, ezért nyilván egyszerűsödik a számlák kitöltése.
A fogyasztói árkiegészítések tekintetében a gyermekotthonok által vásárolt kedvezményes jegyek és bérletek elszámolhatóvá válnak, ilyen módon bővül a kedvezményezettek köre az árkiegészítések tekintetében.
A regisztrációs adó olyan témakör volt, amit nagy figyelemmel kísértünk, hiszen európai uniós döntés is született a 2006. év előtt használatos regisztrációsadó-táblával kapcsolatban. Ennek a tapasztalatait azonban a jövőben érvényesíteni kívánjuk, ezért egy új avultatás kerül bevezetésre. Döntően degresszív módon az első évben; az első év végére 20 százalékos mértékkel avultatják így a személygépjárműveket, majd a 20 éves futamidő végén 90 százalékot ér el az avultatási mérték.
A helyi adók tekintetében az idegenforgalmi adó alól mentesülnek azok a magánszemélyek, akik egészségügyi állapotuk helyreállítása érdekében fekvőbetegként tartózkodnak az adott településen.
Három, illetve két olyan kérdéskörre egy reflexió erejéig visszatérnék olyan témára, ami már elhangzott, amiben úgy tűnt, hogy kényes kérdéssel kell szembesülnünk.
Az egyik az illetékkérdés. Itt az ajándékozási illeték bizonyos körben történő csökkentését indítványozza a törvénytervezet, ugyanakkor azt már tisztáztam szintén az előző hozzászólásban, hogy a filmipar - mivel a rájuk vonatkozó jogszabály eleve illetékmentessé teszi a tevékenységüket - nem kell hogy aggódjon emiatt. Akik korábban esetleg olyan ajándékozást, ingyenes átadást végeztek a cégek között, ami azért mégis ennek a hatálya alá esik, azoknak megnyugtatásul talán annyit lehetne üzenni, hogy ahogy az ajándékozáskori feltételek nem állnak fenn adott esetben, úgy az ajándék visszakérhető, és megtalálhatják azt az illeték szempontjából mentes vagy sokkal csekélyebb illetékkel ellátott, de a gazdasági törvényhez, a gazdasági szférához jobban illeszkedő megoldását a vagyon átadásának, amivel elhárul a fejük fölül ez a kvázi fenyegetettség.
A másik tétel volt a K+F költség. Itt a versenysemleges szabályozásnál hallottunk olyan kritikát, hogy ezt a kis- és középvállalkozások nem tudják igénybe venni, ami önmagában igaz, azonban figyelembe kell venni, hogy a kis- és középvállalkozások jelentős mértékben tudnak részesülni abból a beruházási folyamatból vagy annak a beruházásnak az eredményéből, ami a kutatás-fejlesztés következtében létrejön, hiszen ők lesznek a beszállítók, esetleg munkahelyteremtés kapcsán ők lesznek ennek az élvezői.
(23.00)
Végül két megjegyzés a Font képviselő úr által elmondottakra, hogy az a jogszabály, amely a tb-járulék alá kerülést szabályozza (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), nem ennek a jogszabálynak a szabályozási körébe tartozik, tehát ez egy másik, bár ezt tudta. (Az elnök ismét csenget.)
Az utolsó megjegyzésem az, hogy bár többször hallottam ma, hogy törvénykezési folyamatot végzünk itt a parlamentben, csak nyilván (Az elnök folyamatosan csenget.) nem megsértődik rajta, de szeretném mondani, hogy mi csak törvényt hozunk, a törvénykezés az ítélkezés folyamata, ezt...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés