DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság a törvényjavaslatot a legutolsó ülésén megtárgyalta, azt 10 igen szavazattal és 9 nem ellenében általános vitára alkalmasnak találta.

A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvény a szakképzés és felnőttképzés irányítását egyaránt a Szociális és Munkaügyi Minisztérium feladatai közé sorolta, ezzel is elősegítve az addig elkülönítve működő szakképzési és felnőttképzési támogató, tanácsadó és háttérintézményi rendszer racionalizálását, átláthatóbbá tételét. A bizottság elfogadta, érti, és jó döntésnek tartja, hogy az oktatási és kulturális miniszter, valamint a szociális és munkaügyi miniszter között létrejött megállapodás alapján az iskolai rendszerű szakoktatáshoz és szakképzéshez kapcsolódó egyes feladatok a tárcák között megosztásra kerültek.

Az átalakított feladatmegosztás első számú célja a felnőttképzési és szakképzési támogatások hatékonyságának növelése, a rendelkezésre álló források eredményesebb felhasználásának elősegítése. A feladatok megosztása, illetve azok egyértelmű elhatárolása, továbbá a megváltozott kormányzati struktúra, a szakképzés, felnőttképzés irányításának átláthatóvá tétele a vonatkozó jogszabályi környezet módosítását teszik szükségessé.

Ugyanakkor a bizottsági ülésen kérdésként a magyarországi romák helyzete merült fel. Több kérdésben válaszoltunk és fogadta el a bizottság azokat a megnyugtató tételeket, amelyeket a 2007-es költségvetés tartalmaz. Ilyen például, hogy a közmunkaprogram helyett közmunka és képzés szerepel, amely a rászorulóknak a képzés alatt megoldja az egzisztenciális problémáit is. Fontos megemlíteni ezenkívül a "Lépj egyet előre" programot, amelyhez a képzettség nélküliek, illetve a nem használható képzettséggel rendelkezők csatlakozhatnak.

Felmerült továbbá a bizottsági ülésen az Új Magyarország fejlesztési tervhez kapcsolódó források felhasználása, amelyben a társadalmi megújulás operatív program mellett a regionális operatív programok is prioritásként kezelik a romák és a leszakadók helyzetét. A kormány zászlóshajó-projektként támogatja a komplex kistérségi programokat, amelyek több problémát kezelnek, lakhatást, célzott foglalkoztatást, képzést. Ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy a legéletképesebb kezdeményezések mégsem felülről, hanem az alulról jövő kezdeményezések. Felelőssége van a kormánynak, felelőssége van a képviselőknek, felelősségem van nekem is abban, hogy a létező információkat és lehetőségeket a leszakadó térségekbe és a leszakadó csoportoknak eljuttassuk, mert legtöbbször a lehetőségek nem jutnak célba.

Összességében elmondható, hogy a törvényjavaslatot a bizottság támogatta. Kérem a Ház támogatását is.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu