TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Igazán kedvemre való ez a mai napi együttműködés, mert úgy gondolom, hogy az eddig elhangzottakban rendkívül sok közös pont volt a szakképzés és felnőttképzés vonatkozásában.

Én egy sajátos vonulatára szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét a törvény következményeinek, hiszen ez a közoktatással is nagyon szoros összefüggésbe hozható. A múlt héten jelent meg az Élet és Irodalomban egy kutatók által publikált cikk: "a foglalkoztatás növelése nem lehetséges a közoktatás átfogó megújítása nélkül". Csapó Benő és társai írták le azokat a dolgokat, amelyeket szükségesnek látnak a továbbiakban a munkaerőképzés, -átképzés és a foglalkoztatás növelésének további fokozása érdekében.

A most készülő törvény, amelynek a vitájára ültünk most össze, úgy gondolom, nagyon sok lehetőséget megad a foglalkoztatás növelésére, ha jól csináljuk, és nagyon-nagyon odafigyelünk.

A területi integrált szakképző központok létrehozása egy úgynevezett koordinációs bázist fog majd jelenteni, a kamarák bevonása gyakorlatorientáltságot, de az iskolákban folyó munka pedig a garanciáját annak, hogy a törvény valóban elérje a hatását.

Almássy Kornél képviselőtársam említette a minőségbiztosítás fontosságát, amelyre a törvényi keretfeltételek megvannak. Úgy gondolom, hogy a minőségirányítási rendszerek követik a gyakorlatot, mondják meg, hogy mi válik be igazán, például követéses vizsgálatokkal, hogy jó képzési szintet választott-e az a bizonyos iskola, vagy változtatnia kell a továbbiakban. Ennél még fontosabbnak tartom a humán erőforrások kérdését, az ott dolgozó kiváló pedagógusok alkalmazását, mert ez a kulcsa a képzés sikerességének.

A költségvetési törvényhez majd egy módosítási javaslattal élek, amely közvetlenül a pedagógusokat motiválná, és bízom benne, hogy a szakképzésben állást foglaló kollégáim támogatni fogják majd ezt a javaslatot is.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu