IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tóth Tiborné hozzászólásához csatlakoznék nagyon röviden, aki Püskit említette, hogy olyan kistelepülés, amelyiknél a létszám éppen az oktatásban az előírt alá esik, ezért elesik a támogatástól, és ez hosszú időre meghatározza a helyzetet. Csak megerősíteni szeretném, és én személy szerint biztosan támogatnék egy olyan módosító javaslatot, ami ezt a helyzetet orvosolja.

Hegykő példáját hoznám fel a választókörzetből. Éppen tegnap panaszkodott az ottani polgármester, hogy azzal, hogy a 7. osztályosok létszáma az idei évben alatta lesz az előírtnak, elesnek a támogatástól, holott az utána következő években várható létszámok mind-mind e fölött a határ fölött lesznek. Tehát hosszú évre elesik a támogatástól, pedig a létszám meglesz, és csak egy évben hibádzik. Úgy hiszem, hogy ezeken mindenképpen érdemes javítani, és erre mindenképpen érdemes fordítani. Ha Tóth Tiborné módosító indítványát ilyen módon támogatni lehetne, kíváncsian várjuk, hogy ténylegesen megtörténik-e ez az oktatásban.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu