KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Most már visszaérkezett a pénzügyminiszter úr, ezért csak valóban kétperces reagálásban, tehát gyorsan reflektálnék a képviselő úrnak.

Elhangzott egy ilyen mondat is, hogy talán nem is érti a kormány, és nem figyel oda, hogy mi történt Miskolcon és más helyeken. Dehogynem, hiszen pontosan erről szól az a víziközmű-törvény, aminek a stratégiáját és a koncepcióját már elkészítette a tárca, a honlapunkon olvasható, és amellyel kapcsolatosan egy átfogó törvényjavaslattal élünk a Ház felé, éppen azért, hogy az európai uniós beruházások fejlesztése és a szabályozás együttesen egy biztonságos, jó minőségű ivóvíz-szolgáltatást és szennyvízkezelést tegyen lehetővé Magyarországon.

A második nagy kérdéskör volt az elintézetlen ügyek kérdése. Azt a jelentést javaslom részletesen elolvasni, és akár meg is tárgyalható részletesen, nem arról szólt a jelentés, hogy a felügyeleti hivatalokban, irodákban nem a megfelelő 30 vagy 60 napos határidőn belül történik az ügyek elintézése, hanem arról szólt, hogy olyan sok ciklusban kell visszautalni, újratárgyaltatni, visszautalni, újratárgyaltatni, hogy nem zárulnak le az ügyek. Ezeknek azonban elsősorban nem a hivatal munkatársainak lassú vagy gyors munkája az oka, hanem az az oka, hogy rengeteg egyeztetésről van itt szó, hiszen az érdekeltek, az érintettek nem feltétlenül fogadják el a jogszabályi kereteket, és ezen kívül szeretnének megoldásokat keresni, és mi ezt nem támogatjuk.

A harmadik kérdéskör az űrkutatás kérdésköre. Szeretnék csak egyetlen jellemzést mondani ahhoz - vagy kettőt -, hogy miért a tárcához került. Az egyik: ha valaki megtekinti most az Európai Unió 7-es keretprogramját, a kutatás-fejlesztést, abban az űrkutatásra fordítandó összegek 85 százaléka környezetvédelemmel, környezettel, meteorológiával foglalkozik azért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert ma ez van napirenden.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu