TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Katona Kálmán képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni, hiszen Szigetköz ügye szerepelt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal kapcsolatos megjegyzésében.

Úgy gondolom, hogy Szigetköz a rendszerváltás igazi vesztese, hiszen az elmúlt politikai ciklusokon keresztül tolta maga előtt a politika ezt a megoldatlan kérdést. Most lett volna az első olyan alkalom, hogy egy nagyprojekt formájában egy 18 milliárd forintos költségvetéssel egy olyan komplex fejlesztési tervet terjesszünk fel európai uniós forrásokból, amely mentén megindulhat Szigetköznek nemcsak a rehabilitációja, hanem fejlesztési programja. Hiszen eddig, az előző költségvetési időszakban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azon sora, amely a szigetközi rehabilitációt és monitoringrendszert tartalmazta, szinte eltűnt a költségvetésből.

Tisztelettel kérem választókörzetem és egész Szigetköz lakossága nevében, hogy erre a dologra nagyon-nagyon figyeljünk oda, hiszen másodszor is úgy érezzük, hogy vesztesek vagyunk a nagyprojektek sorából való kimaradással, ami még megmaradt a lehetőségeink között, tehát a minisztériumok figyelme, az a bizonyos költségvetési sor a környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi tárca területén, illetve az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban. Próbáljuk lebontani ezt a nagy projektet a ROP- és KEOP-pályázatok szintjére, a bizonytalansági érzésünk azonban óriási nagy. A civil szervezetek, pártok és szakmai szervezetek összefogtak, megalakították a Szigetközi Fejlesztési Tanácsot, hogy méltóképpen tudjuk képviselni ezt az ügyet. Ennek a fejlesztési tanácsnak a meghívottja lesz a jövő héten Kovács Kálmán államtitkár úr is.

Ismételten szeretném hangsúlyozni itt, a tisztelt Ház előtt, hogy minden erőnkkel próbáljunk a Szigetköz ügyére koncentrálni, hiszen ennek nemzetközi politikai vonatkozásai elvitathatatlanok. Legalább azokat a részeket próbáljuk megvalósítani, amelyek a jelenlegi lehetőségeink közé esnek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu