DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A néhány interpelláció, előzetes kérdés és elhangzott ellenzéki vélemény alapján már kezdtem nyugodtan gondolni arra, hogy a közeljövőben asztalhoz ülünk, és higgadtan, szakmai alapon beszélgetünk ezekről a kérdésekről. Kiábrándító volt az ön kérdés formájában feltett rágalmazása.
Képviselő Úr! Éppen azt nem szeretnénk, hogy a magyar betegnek külföldön kelljen gyógyulást keresni. Éppen azt szeretnénk, ha a magyar beteg Magyarországon úgy gyógyulna, mint külföldön. Éppen azt szeretnénk, ha a magyar ember annyi ideig élne, mint európai társai.
Tisztelt Képviselőtársam! Van szerencsém ismerni nemcsak a soproni kórházat, hanem az ország legtöbb kórházát. Van szerencsém ismerni - és megtiszteltetés számomra - a soproni kórház kiváló szakmai munkáját és számos ott dolgozó kollégát. De ugyanígy, higgye el, fontos számomra a marcali kórház, a siófoki, a kalocsai, a karcagi, a mátészalkai, amelyek nem lettek súlyponti kórházak, de minden lehetőség adott arra, hogy a regionális döntésen belül ön ugyanilyen vehemenciával, de érvekkel és nem demagóg módon nemhogy megvédje, hanem a soproni kórház továbbfejlesztéséről döntsön; együtt Szombathellyel, együtt Mosonmagyaróvárral, együtt a környék valamennyi kórházával.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön történelmi érveket hozott. A következő érvrendszer akár politikai is lehetne: hova vezet, ha a kórházakról ilyen alapon döntünk? A kórházakról az ott lakók szükséglete alapján kell dönteni! (Taps és közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Így van! Egyetértünk!) És ha egy kórházra szükség van, nem az dönti el, hogy kiemelt vagy nem kiemelt kórház, hanem a helyiek támogatják-e (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és a regionális egészségügyi tanácsban az önkormányzatok képviselői és a kórházak képviselői egyetértenek-e a további fejlesztéssel. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)
A magam nevében egyébként (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) támogatni fogom ebben a soproni kórházat, ugyanúgy, mint a marcalit és még vagy 130 más magyar kórházat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés