HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem áll módunkban az ön válaszát elfogadni. Ennek okait szeretném megvilágítani. A családi körülmény, amire ön hivatkozott, vajon fennállt-e már a bírósági tárgyalás időszakában, a bíróság a döntésénél figyelembe vette-e ezeket a körülményeket? Azért is fontos, hogy pontosabban tudjuk ennek a döntésnek a körülményeit, mert így tehető kiszámíthatóvá a kegyelmi eljárás, hogy egyáltalán mi sorolható ide, és a döntések hogyan születnek.

És még egy dologra szeretném felhívni a figyelmét, ami számunkra elfogadhatatlan: ez a fajta indok, amire ön hivatkozott, tulajdonképpen a hatalmi ágak önállóságának a veszélyére hívja fel a figyelmünket. Hiszen a bíróság mint önálló hatalmi ág nyilvánvalóan olyan döntést hozott, ahol mindent figyelembe vett. Ilyen indoklással a másik hatalmi ág döntését a mi felfogásunk szerint nem kell és nem lehet felülbírálni a végrehajtó hatalomnak, mert ez kiszámíthatatlan viszonyokhoz vezet.

Köszönöm szépen. A válaszát nem fogadjuk el. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu