NÉMETH ZSOLT, a külügyi és határon túli magyarok bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy a felügyelő miniszter úrnak nem sikerült még a parlamenti bizottsági véleményeket se meghallgatni egy olyan fontosságú kérdésben, mint a határon túli magyarok ügye.
Úgy vélem, hogy ez a fajta intenzív figyelem a kormány részéről, illetőleg a miniszter úr hozzáállása rendkívül jól demonstrálja a kormányzat határon túli magyarokkal kapcsolatos politikáját. Úgy vélem, hogy legalább a parlamenti bizottsági véleményeket illendő lenne meghallgatni, minimális elvárás egy miniszter részéről. Ehhez képest már azt nem is merem gondolni, hogy esetleg a parlamenti pártoknak vagy az ellenzéki képviselőknek a véleményére a kormányzat ebben a kérdésben odafigyelne. (Kovács Tibor: A bizottságban is megfogalmazódott ez a vélemény?)
Úgy fogalmazott a miniszter úr, hogy 17 év belpolitikai acsarkodástól immúnis kiemelt nemzeti ügy a határon túli magyarok kérdése. Azt kell mondanom, hogy ha ez lenne ennek a kormányzatnak a határon túli magyarok kérdése, akkor talán, mondjuk, egy ilyen súlyú vitára, amikor a velük való kapcsolattartás alapvető irányairól tárgyalunk, talán őket illett volna meghívni; a határon túli magyarok, ha már nem szólhatnak hozzá, legalább itt ülhetnének valamelyik páholyban.
De ha nem sikerült a határon túli magyarokat ide meghívni, mint ahogy ezt láthatjuk, talán azt el lehetett volna érni, hogy ezt a normaszöveget juttassák már el a határon túli magyarokhoz, hogy kimondják a véleményüket róla. A hét végén végighívtam több első számú határon túli vezetőt, nem kapták meg, teljesen meglepte őket, hogy a magyar parlament kedden délelőtt egy ilyen súlyú kérdésben fog vitát folytatni. Ha a kormányzat komolyan veszi azt, szemben bizonyos erőkkel, akik a fától nem látják az erdőt, hogy ők nem az erdőt akarják letakarítani, akkor azt gondolom, hogy meg kellene tisztelni a határon túli magyarokat azzal, hogy egy elemi egyeztetési mechanizmust működtet a kormányzat velük.
A Szülőföld Alap technikai módosításaként indult ez a tervezet, de úgy látom, hogy itt többről van szó. A technikai módosításhoz hozzácsaptak egy-két egyáltalán nem mellékes stratégiai kérdést. Hozzácsapták például a határon túli magyarokkal való egyeztetés mechanizmusát, hozzácsapták a határon túli gazdasági és vállalkozásfejlesztési kérdéseket, az erre szolgáló intézményrendszer átalakítását. Úgy gondolom, hogy nem szerencsés, ha ilyen módon toldozgatja-foldozgatja a kormányzat a nemzetpolitikai intézményrendszert. Tekintsük át akkor egyben, vizsgáljuk meg azt, hogy milyen felülvizsgálatra szorul a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény, és ne a Szülőföld Alapról szóló törvénybe próbáljuk ezt becsempészni.
Amikor a Szülőföld Alapról szóló törvényt megalkotta a kormánypárti többség, az ellenzék nem ellenezte, de mint mondtam, ma nem erről van szó. Mint ahogy hallhattuk a miniszter úr előterjesztésében, a határon túli politika egészéről beszélünk. Márpedig ezzel a kormányzati határon túli politikával kapcsolatban azt kell elmondanom, hogy ez a politika cinikus és a határon túli magyarok iránt megalázó politika. Ez a Szülőföld Alap nem fogja a szülőföldön maradás politikáját elősegíteni. Sajnálatos módon ma a határon túli magyarok a 16 év alatt kiépített nemzetpolitikai intézményrendszernek a szétrombolását tapasztalhatják. Ma a rombolás időszakát éljük, nem pedig az építését. Felszámolták a Magyar Állandó Értekezletet, megszüntették a Határon Túli Magyarok Hivatalát, megszüntetik az Illyés Gyula Közalapítványt, megszűnőben van, és nem tudjuk, miként folytatódik az Új Kézfogás Közalapítvány.
(9.20)
Most a hét végén tudomást szereztünk arról is, hogy a Teleki László Alapítványt is be kívánja szántani a kormányzat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ami marad, az az omnipotens Gémesi-államtitkárság, amelyik egyszerre fog kutatni, egyszerre fog támogatni, egyszerre lesz kezelő szervezet, egyszerre lesz közigazgatási szervezet. Ha ezt tekintik önök egyszerűségnek, áttekinthetőségnek, akkor hadd hangsúlyozzam fokozott kételyeimet a javaslattal kapcsolatban. Az ellenzék nem tudja támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés