BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A kormány által bejelentett reformoktól hangos az ország. Nyugdíjreform keretében felemelik a nyugdíjkorhatárt, és csökkentik a nyugdíjakat. Az oktatási reform keretében pedagógusok elbocsátására kerül sor, csökken a keresetük. Az egészségügyi reform keretében bezárják a kórházakat, privatizálják az ingatlanokat, és az ott dolgozókat elbocsátják. A közigazgatási reform keretében úgyszintén ez vár az ott dolgozókra. Csökken a keresetük, illetve jelentős létszámelbocsátásra kerül sor a törvények elfogadását követően.
Több mint 800 ezer ember, aki a közszférában dolgozik, teljes létbizonytalanságban él a reformok bejelentése óta. Nem tudják, fogalmuk sincs arról, hogy vajon a törvények elfogadását követően milyen sors vár rájuk. Itt állnak a családok karácsony előtt, és nem tudják, hogy jövőre az édesanyának vagy az édesapának, aki ezekben az ágazatokban dolgozik, lesz-e még munkája. Orvos és ápoló, egyetemi tanár és általános iskolai tanár, főtisztviselő és ügyintéző egyaránt aggódik, mert nem tudja, hogy még mi vár rá.
Mindeközben a kormány felelős minisztereitől elhangzanak különböző kijelentések többek között a gondoskodó elbocsátásról. Kérdezem a tisztelt miniszter úrtól, hogy mit értenek önök ez alatt. Mit értenek gondoskodó elbocsátás alatt? Mi lesz annak a több tízezer embernek a sorsa, akiket elbocsátanak az oktatási, a közigazgatási és az egészségügyi intézményekből?
Kérem, válaszoljon! (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés