KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Ugye, a remény hal meg utoljára, így tehát a megajánlott konzultációval biztosan élni kell. De azért szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy egy olyan település, ahol 16-17 százalékos a munkanélküliség; és egy ilyen vagyonátadás, amely azzal kecsegtet, hogy egy szociális intézmény vagy egy ipari park, amely egyébként a jogszabály meghatározása szerint létesülhet, mégiscsak akkor tud létrejönni, ha előtte most több tíz millió forintot beinvesztál, mondjuk, egy talajcserével az önkormányzat, mert anélkül nem adnak rá telephelyengedélyt. Ezzel nem bír el az önkormányzat, mert ha bírna, akkor én önt most nem kérdezném meg.
De van a közmondásunknak egy második tagja, amit hadd idézzek fel. Azt kérdeztem, hogy "Ajándék lónak ne nézd a fogát?", de döglött lovat meg nem illik ajándékozni. Ebben az esetben egy picit erre asszociáltam. Köszönöm szépen. Egyébként nem fogadom el ilyen értelemben a választ, majd a tárgyalás után talán.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés