DR. MESTER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fónagy képviselőtársam hozzászólását kiegészítve vagy inkább folytatva szeretném elmondani, hiszen hozzátartozik a napirend tárgyalásához és az előzményekhez, hogy az előző ciklus végén már tárgyaltunk egy olyan törvénytervezetet, amely tartalmazta e törvényjavaslat három legfontosabb elemét, azt az elemet, amely megpróbálta több mint féléves, elsősorban szakértők által elvégzett munka alapján egy tárgyilagos megközelítéssel számba venni a forrásmegosztási szükségleteket és a legfontosabb arányokat.
Ezt azért fontos és szükséges hangsúlyozni, mert úgy kell ezt a törvénytervezetet most nézni, hogy nagyon fontos előkészítő munka eredménye, amiben a fővárosi kerületek többsége részt vett már hónapokkal ezelőtt.
(13.00)
Tehát mondhatjuk azt, hogy ha elfogadja a parlament, amit én is javaslok, támogatok és kérek a képviselőtársaimtól, akkor huszonhárom kerület számára fontos döntést hoz meg, méghozzá olyan döntést, amiben összegződik a fővárosi kerületek nagy részének tapasztalata, önkormányzati, ha úgy tetszik, elméleti munkája is. Azok a kiegészítések, amelyek most megjelentek a vitában, finomítják, megpróbálják az egyes kerületi csoportok érdekeit figyelembe venni. A Hajdu képviselőtársam által jelzett módosító indítvány - amit hárman jegyzünk Szabados Ákossal és Hajdu Lászlóval együtt - pont ezt próbálja figyelembe venni, hogy a belvárosi kerületek, illetve a külső kerületek érdekeit is figyelembe véve jelenjen meg egyfajta konszenzus. Ennek figyelembevételével kérem a tárgyalást és elfogadást.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés