MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék három dologra röviden reagálni, amit Fónagy képviselő úr elmondott.

Az egyik az, hogy mi történik akkor, ha a Ház most nem fogadja el ezt a törvényt. Létezik ma érvényes szabályozás. Pontosan az a kerületek szándéka, és szeretném ezt ilyen minőségemben megerősíteni, hogy lehetőség szerint áttekinthető és a kerület és a főváros egyensúlya szempontjából egy jobb szabályozás szülessen.

A második elvi kérdés, hogy lehet-e igazságos egy forrásmegosztás. Nagyon sokat próbálkoztunk. A kilencvenes évek végén, amikor eljutott oda a parlament, hogy forrásmegosztási törvényt fogadott el, akkor pont az volt a baj, hogy minden egyes újabb és újabb szempont beépült ebbe a törvénybe, és gyakorlatilag átláthatatlanná vált, bizonyos szempontból kezelhetetlenné vált mindenki számára. Tehát ha a között a dilemma között kell ma dönteni, hogy igazságos vagy átlátható, akkor ma bátran mondhatom fővárosi politikusként, hogy szerencsésebb, ha egy átlátható, kiszámítható rendszer felé mozdulunk el.

Azt szeretném mondani a módosító indítványával kapcsolatban, hiszen ez már a részletes vita, hogy lehetőség szerint minél kevesebb szubjektív elemet érdemes ebbe beépíteni, minél több olyan elemet kell beletenni ebbe a forrásmegosztási törvénybe, amely statisztikai adat, KSH által igazolt, mérhető adatok, és sokkal kevesebb olyat, amelyek valamilyen, talán megmagyarázhatatlan virtuális számhoz köthetők, hiszen abból keletkeznek a félreértések és a viták.

Köszönöm azt a pozitív szándékot, amit megfogalmazott a törvényjavaslat kapcsán. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu