DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Arcpirító disznóság - kezdte ezzel a megállapítással a miniszterelnök úr. Én mélységesen egyetértek megállapításával, de kérem miniszterelnök urat, értsen egyet az én megállapításommal is, és a kormány ne engedje, hogy Magyarország Európa konyhamalaca legyen.
Azzal a beszéddel, amit itt ön elmondott, mélységesen egyetértek, de ön nem ellenzéki, és nem az utca embere; önnek 206 képviselő ül a háta mögött, és nemcsak a jogalkotás eszközei állnak a rendelkezésére, de bizony a végrehajtásnak is a sokkal szigorúbb és sokkal következetesebb formáira is igenis a miniszterelnök úrnak ráhatása van, ráhatása lenne. (Egyre több fideszes és KDNP-s képviselő tér vissza az ülésterembe.)
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ez az intézkedéssorozat, amit a költségvetés kapcsán láttunk, pontosan azt a helyzetet erősíti, ami ellen ön a szavát emelte föl. Nézzük meg, hogy a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal hogyan vélekedett erről! A főigazgatója egy korábbi interjúban azt mondta, hogy 34 ezer egységben 100 ezernél több élelmiszert vizsgáltak, 8500 esetben 600 millió forint bírságot szabtak ki. A Tisztiorvosi Hivatal főosztálya megdöbbentőnek tartotta, hogy 25 százalékkal nőtt rövid időn belül Magyarországon a szalmonellafertőzés, többen meg is haltak.
Nos, ha ezek után megnézzük az ÁNTSZ költségvetését, az ÁNTSZ költségvetése 10 százalékkal csökkent. Az ÁNTSZ maga intézmény-összevonásokra, elbocsátásokra kényszerült, és megvált a dolgozóinak 10 százalékától. A tiszti főorvos augusztusban jelentette be, hogy csaknem 600 munkatársának mondott föl; 20 megyeközponti képviseleti hely helyett 7 regionális intézet működik, sokkal távolabb kerültek az elkövetési helyektől.
A másik nagyon fontos érintett hivatal az Élelmiszer-biztonsági Hivatal. Ennek a költségvetése, képviselőtársaim, 148 millió forint. Tudják, mennyit jelent ez? Alig 10-11 millió forintot havonta. Ez az a hivatal, amelyik még a tetejében ilyen költségvetés mellett 20 százalékos csökkenéssel is számolhat a következő évre.
Az ÁNTSZ költségvetése 2007-re 20 százalékkal csökken. Kritikus időszakhoz érkezett az ÁNTSZ, mondta az országos tiszti főorvos néhány nappal ezelőtt éppen az egyik parlamenti bizottsági ülésen, és elmondta, hogy 1200 fős leépítésre kényszerülnek az elkövetkező hetekben, amennyiben a kormány végrehajtja a szándékát. Sajnos nemcsak az ÁNTSZ van kritikus helyzetben, hanem a hazai élelmiszer-biztonság is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy hathetes folyamatban az ÁNTSZ még csak az első héten van túl. Az első hét után 48 tonna, azaz 48 ezer kilogramm romlott árut foglaltak le. Ezért kértem miniszterelnök úrtól, ne engedje azt, hogy Magyarország Európa konyhamalaca legyen. Azt látom, hogy kezd iparággá válni, hogy hogyan lehet a hazai vagy az európai romlott minőségű élelmiszereket Magyarországon eladni. Karácsonyra készülünk, és karácsonykor az emberek a szeretetüket részben azzal is kifejezik, hogy sütnek-főznek, vendégeket látnak. Hát micsoda bizalma van ma a magyar embernek bármelyik termék iránt a boltban, ha ezek a hatóságok, hiába szakadnak meg a munkájukban, képtelenek lesznek a következő időszakban a saját ellenőrzési funkciójukat ellátni?
(13.20)
Miniszterelnök Úr! Mint a jogalkotásért és a végrehajtásért felelős politikusnak is mondom azt, hogy az intézményrendszer szanálása helyett biztosítsák, hogy az ÁNTSZ költségvetése ne csökkenjen; biztosítsák, hogy az Élelmiszer-biztonsági Hivatal költségvetése, ami 148 millió forint egy évre, minimum 300 millió forintra emelkedjen - ugye, ez nem tétel a költségvetésben -; erősítsék a civil kontroll lehetőségét, mert ahol a világban jól működik a fogyasztóvédelem, ott mindenütt erős civil kontrollt biztosítanak; legyen lehetőség szintén jogszabályalkotásra, a miniszterelnök úr kormányfőként tehet érte; legyen bizony az érintett cégek vezetőinek személyes büntetőjogi felelőssége, és legyen a büntető törvénykönyv sokkal szigorúbb és sokkal következetesebb az ügyben, hogy a jelenleginél súlyosabb következményekkel fenyegesse meg a rossz minőségű termékek forgalomba hozóit.
A magyar társadalom jelenleg a kormánynak pontosan az elmúlt négyéves felelőtlen tevékenysége következtében olyan helyzetben van, hogy az emberek többségének jövedelme rezsire és élelmiszerre éppen hogy elegendő. Ha már másra nem jut, miniszterelnök úr, akkor kérem, azt biztosítsák számukra, hogy nyugodt és (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) biztonságos körülmények között tehessék ezt.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés