DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban biztosítani szeretnénk a képviselő urat és minden érintett állampolgárt, hogy a veszteséges vasúti mellékvonalak sorsáról született kormányzati intézkedés nyomán egyetlen település sem marad közforgalmú közlekedés nélkül. Ugyanakkor az adófizetők pénzével való felelős gazdálkodás megköveteli a finanszírozási párhuzamosságok felszámolását. Ezért vonalanként kellett dönteni arról, hogy az ellátás biztonságát szem előtt tartva melyik közlekedési mód, a vonat vagy az autóbusz a költséghatékonyabb megoldás.

A veszteséges vasúti mellékvonalak szüneteltetésére vonatkozó kormányzati döntést széles körű társadalmi egyeztetés előzte meg. A képviselő úr által említett térségben a Dél-Magyarországon üzemelő vasúti mellékvonalakról az első egyeztető tárgyalás november 16-án Szegeden volt az érintett települések önkormányzati vezetőivel, a MÁV és a Volán-társaságok képviselőivel. December 6-án pedig az önkormányzati szövetségek, társadalmi és érdekvédelmi szervek képviselőivel történt egyeztetés Budapesten. A tárgyalásokat megelőzően elvégzett vizsgálatok és elemzések szerint a Békés-Murony közötti 8 kilométer hosszú vasúti mellékvonalon a személyszállítás alacsony kihasználtságú, ez átlagosan 5-6 utast jelent vonatonként. A vasútvonalnak nemzetközi kapcsolódása, agglomerációs szerepe, áruforgalma nincsen. A vizsgált szakasz teljes hosszában van párhuzamos buszközlekedés. Mindezek alapján született az a döntés, hogy nem lenne indokolt a békés-muronyi vasútvonal fejlesztése.

Végezetül hangsúlyozni szeretném, hogy a Békés-Murony közötti vasúti személyszállítási forgalomszünetelés nem jelenti a vonal végleges bezárását, hiszen ha a térségben a későbbiekben lesz olyan fejlesztés, amely a vasúti forgalom visszaállítását indokolja, a gazdasági tárca nem zárkózik el a további tárgyalásoktól.

Köszönöm megtisztelő figyelmét.

Forrás: parlament.hu