ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A politikusoknak, közéleti szereplőknek gyakran az a sorsa, hogy csak az időbeli távolság teremti meg azt a távlatot, amelyben megítélhető valós szerepük és jelentőségük.
A mai kormányoldal pártjai - és hozzáteszem, az ellenzék legnagyobb pártja is - Antall Józseffel miniszterelnöksége idején politikai ellenfélként, vetélytársként állt szemben. Gyakran vitatta Antall József politikai nézeteit, elképzeléseit, az általa képviselt országképet, de sosem vitatta demokratikus elkötelezettségét, a békés rendszerváltásban betöltött szerepét, sosem vitatta azt, hogy egy nagyon nehéz helyzetben felelősséggel, tisztességgel, jogállami elkötelezettséggel vezette az ország hajóját.
Úgy van, ahogy ezt képviselő úr mondja, ma számunkra, a parlament mindkét oldala számára fontosabb az a példa, amely a jogállami elvek követéséhez, a törvényesség és a jogszerűség tiszteletéhez, az alkotmányos megoldások kereséséhez, a demokratikus párbeszéd lehetőségéhez a békés politikai versengés terepére terel mindannyiunkat. Én köszönöm képviselő úr felszólalását, hiszen lehetővé tette, hogy ezek az értékek, ezek a politikai elvek erősödjenek az Országgyűlés munkájában, hogy lehetővé váljon az, hogy folytathassuk a demokratikus rendszerváltás örökségét.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés