ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán nincs olyan kérdés, amelyik jobb lehetőséget nyújtana a pártoknak és politikusaiknak a világról, a társadalomról alkotott nézeteik megfogalmazására, mint az egyházakhoz kötődő kérdések. Hozzá kell tennem: ez nem csak most és nem csak Magyarországon van így; mindannyian emlékszünk például a XIX. század végének nagy egyházjogi vitáira a magyar parlamentben, amelyek a jelenlegihez hasonló vagy ennél még hevesebb hőfokon izzottak.

Azonban arra is figyelemmel kell lennünk, hogy itt egy olyan kérdésről vitatkozunk, ahol nem kizárólag száraz elvekről, nem kizárólag valamifajta, ilyen vagy olyan irányból levezetett kötelezettségekről beszélünk, hanem bizony számos honfitársunk egyik legfontosabb személyes ügyéről, egyik legfontosabb azonosságteremtő ügyéről beszélünk. Ilyenkor iskolákról, kórházakról, gyülekezetekről, lelkészekről beszélünk, arról beszélünk, hogy hogyan érvényesül az egyik legfontosabb demokratikus alapjog, a szabad vallásgyakorláshoz való jog.

Ezért aztán indokolt és szükséges, hogy ezekben a kérdésekben a politika mindig nagy óvatossággal, megfontoltsággal, sokfajta szempontot figyelembe véve és ezeket kiegyensúlyozva lépjen föl. A vatikáni megállapodásról szóló szakértői bizottsági jelentés erre teremt alkalmat, hiszen ez a jelentés számos kérdést érint, a szerződés jogi alapjait, a teljesítés tapasztalatait, a hitéleti tevékenység támogatását, az egyházak által ellátott közszolgáltatások támogatását és finanszírozását. Sokfajta problémára hívja föl a figyelmet, ezek közül a képviselő úr is említett egyeseket, sok helyen jelzi azt, hogy milyen nehézségek, milyen gondok támadnak a szerződés végrehajtásából vagy akár magából abból a filozófiából is, amelyet a szerződés kifejez.

Azonban a szakértőknek természetesen az a dolguk, hogy árnyalt, minden irányú képet adjanak, az a dolguk, hogy feltárják a problémákat, és megoldási javaslatokat fogalmazzanak meg. A politikának viszont az a dolga, hogy a javasolt sokfajta megoldás között... - hiszen valóban, ebben a képviselő úrnak igaza van, a jelentés nyilvánosságra hozatala után elkezdődött egy nagyon sokoldalú és egyébként értékes szakmai és szakpolitikai vita, elkezdődött egy olyan vita, amely sok új szempontot vet föl, vannak vagy megfogalmazódnak benne talán egyik vagy másik irányból túlzónak tűnő vélemények is.

De mindenesetre ez egy olyan vita, amely hozzásegít mindannyiunkat ahhoz, hogy érdemben foglalkozzunk a legfontosabb kérdésekkel, foglalkozzunk azzal, hogy milyen módon garantálja a Magyar Köztársaság a szabad vallásgyakorláshoz való jogot, milyen módon garantálja az egyénnek, és milyen módon garantálja a vallásos egyházi közösségeknek; hogy beszéljünk arról, hogy milyen módon vesznek részt a közszolgáltatások ellátásában az egyházak; beszéljünk arról, hogy milyen garanciák védik az ezeket a közszolgáltatásokat igénybe vevőket, és milyen garanciák védik azokat, akik nem az egyházaktól kívánják igénybe venni ezeket a közszolgáltatásokat.

Beszéljünk arról, hogy az a finanszírozási rendszer, amit odaraktunk e mögé a feladatellátás mögé, az a finanszírozási rendszer esélyegyenlőséget vagy esélyegyenlőtlenséget teremt. Beszéljünk arról, hogy ez a finanszírozási rendszer és a vatikáni szerződés, valamint a hozzá kapcsolódó más egyházakkal kötött szerződések kiszámíthatóvá vagy éppen ellenkezőleg, bizonyos elemekben kiszámíthatatlanná tették az egyházak helyzetét és az egyházak és az állam közötti viszonyt.

Én azt gondolom - és ebben mindenképpen támogatom a képviselő úr által elmondottakat -, hogy a magyar állam és a katolikus egyház viszonyában ezeknek a kérdéseknek a legfontosabb helye, ahol ezeket el kell dönteni, az a vatikáni vegyes bizottság, a vatikáni vegyes bizottság teremt lehetőséget arra, hozzáteszem, közös szándékból, hiszen az egyházak is megfogalmazzák ezt az igényt - bocsánat, a vatikáni vegyes bizottság esetében a katolikus egyház, hogy pontos legyek, is megfogalmazza ezt az igényt -, hogy vizsgáljuk meg a vatikáni szerződést, vizsgáljuk meg a végrehajtást, és találjuk meg azokat a módokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyek egyaránt szolgálják a hívő magyar állampolgárok érdekeit, és egyaránt szolgálják a teljes közösség érdekeit.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu