DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tállai képviselő úr azt megelőzően, hogy az általa benyújtott módosító indítványokra felhívta a figyelmünket, hosszasan fejtegette azt a problémát, hogy vajon hogyan fog viszonyulni a nemzeti fejlesztési tervhez, annak elfogadott prioritásaihoz és az európai uniós támogatással megvalósított fejlesztések ügyéhez általában az Európai Unió. Azért aggódott, hogy az Európai Unió netán nem fogja elfogadni a nemzeti fejlesztési tervet. Őszintén merem remélni, hogy ezúttal nem annak a már megszokott koreográfiának a tanúi vagyunk, hogy a Fidesz egyes képviselői Magyarországon elmondják, hogy milyen veszélyek fenyegetnek minket az Európai Unióban, majd néhány nap múlva az Európai Parlament néppárti frakciójában, illetőleg az Európai Néppártban fideszes képviselők előállítják ezt a veszélyt.

(12.10)

Őszintén merem remélni, hogy egyelőre még nem folyik az Európai Parlament néppárti frakciójában és az Európai Néppártban aknamunka azért, hogy az Európai Unió ne fogadja el a benyújtott nemzeti fejlesztési tervünket, és őszintén remélem azt is, hogy Orbán Viktor úrnak - aki ha idehaza a kormányt emlegeti, nem tudja elengedni a hazug jelzőt, de gyakran használja a csalót és a posztkommunistát is - az Európai Néppártban elmondott beszéde, amelyben arra szólítja fel az Európai Uniót, hogy ne támogasson hazug, csaló és posztkommunista kormányokat, nem ennek a törekvésnek a bevezetése volt. Mindezt nagyon remélem.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu