HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Farkas Imre képviselőtársunknak vannak jó meglátásai, amelyek szimpatikusak számomra is. (Szászfalvi László: Határozottan! - Babák Mihály: Imre, mi szeretünk!) Őszintén szurkolok, hogy ezek a módosító javaslatok, illetve ezek egy része a Szocialista Párt részéről is támogatásra találjon.

Tulajdonképpen miről is van szó? Arról van szó, hogy a kormányzati szándék, illetve az előterjesztő különbséget kíván tenni az egyes társulások között. Mintha a szegény gyerekek vagy az önkormányzatok tehetnének arról, hogy most az kistérségi társulási iskola vagy pedig a hagyományos régi társulási formában fenntartott iskola. Ha a kiegészítő támogatások különbözőek, akkor itt az egyenlőség elve hogy a csudába érvényesülne? Miért kedvesebb az nekünk vagy bárkinek is, ha valaki a kistérségi társulásban kívánja működtetni az iskolát, mint ha a szomszéd faluval vagy a szomszéd településekkel hoznának létre egy önkéntes társulást? Ugyanarról a feladatellátásról van szó, ugyanarról a forrásfelhasználásról van szó, ugyanarról a hatékonyságnövelésről van szó, ugyanarról a minőségjavításról van szó, mint ha kistérségen belül működne.

Valaki kitalálta ezt a kistérségi, először kötelező társulást, aztán önkéntes társulás lett belőle, és egyszerűen ebből a gondolati körből azok az illetők a mai napig nem tudtak kitörni, és állandóan abban gondolkodnak, hogyan lehetne betuszkolni minden csodát ebbe a többcélú kistérségi társulásba, magyarul: a régi járási rendszerbe. Föl kellene már ezzel hagyni, és le kellene szállni a földre, megnézni azt, hogy az adott térségekben milyen munka folyik.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu