SZETEY GÁBOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Hölgyeim és Uraim! Azért kértem csak egy rövid egy percre szót, nekem Isten megadta azt, hogy az 1990-es évek végén négy évet New Yorkban éltem, aminek köszönhetően, azt hiszem, hogy módom volt arra, hogy lássam, hogyan működik jól - hozzáteszem: ott, a valóságban rendkívül elkésve - egy jól működő felvilágosítási rendszer.

Alapvetően ennek a rendszernek, azt hiszem, az volt a lényege, hogy abban segítse az embereket, hogy túl tudjanak lépni azon a gondolkodásmódon, miszerint mindenki más megkaphatja ezt a betegséget, csak ők maguk nem. Nyilvánvalóan ez egy nagyon téves szemlélet. Azt gondolom, hogy Magyarországra is igazából ennek az egész betegségnek a híre valójában csak akkor jön el, ha valamilyen híresség meghal. Azt hiszem, hogy Magyarországon is '91 táján a mindenki által ismert nagy tragédia, Freddie Mercury halála után kezdtek el az emberek egyáltalán beszélni és elképzelni, hogy úristen, még vele is megtörténhet.

Azt gondolom, hogy a legfontosabb védekezés - és ezért én is különösen örülök annak, hogy az MDF képviselője szólal fel ebben az ügyben -, ha ez ügyben konzervatív, baloldali, liberális, civil és egyéb szervezetek egységesen, bátran, nem szemérmeskedve, nem álszentkedve merik felhívni a figyelmet arra, ami a védekezésnek a lehető legegyszerűbb és legbiztosabb módszere, ami az óvszer használata. Azt gondolom, hogy erről könnyű álszentkedni és nem beszélni nyíltan, de ha ilyen témákról is tud beszélni az Országgyűlés, ez egy nagy öröm, mert szerintem ez legalább annyira fontos ügy, mint ahogy az előző ügy is az volt, és remélem, hogy minél többször lehet majd ilyen témákról is szó ebben a Házban.

Köszönöm szépen a kérdést. (Taps.)

Forrás: parlament.hu