KONTUR PÁL (Fidesz): Félreértettük egymást, Teleki úr. Köszönöm a szót, elnök úr, elnézést! Félreértettük. Azt mondtam, hogy más a vérmérséklete a cigány embernek, és lehet, hogy ez, ha sokan mennek be egy ilyen beteget látogatni, nem tetszik. Én Angyalföldön dolgoztam 25 évet, úgyhogy van fogalmam a dologról. Bemegy az egész rokonság, mert aggódnak a betegükért. És lehet, hogy ez nem tetszik. Akár tetszik, akár nem, ez így van.

A kultúráról pedig én nemes gondolatként beszéltem, csak félreértettük egymást. A cigány kultúra igenis létezik, az színesíti a magyar kultúrát, annak egy része, ahogy része a német, a szlovák és mind. És ennek a megtartásáról beszéltem az iskolákon keresztül, a közösségeken keresztül, ezeknek a fejlesztésén keresztül. Tehát erről beszéltem, semmi másról. Nem a cigány kultúra bosszantja az embereket esetleg, hanem az, hogyha bemennek ötvenen, az bosszantja. Be szoktak menni, tudjuk mind a ketten, hogy bemennek, azért, mert aggódnak. De ez egy természetes dolog.

Többet kell befektetni - ez egy befektetés - az államnak az oktatásba, és ugyanúgy minden állampolgárára köteles költeni. Tehát ez nem kidobott pénz, újból mondom, mint az imént is. Ez nem kidobott pénz, ez befektetés. Ez nem rövid távú befektetés, ez hosszú távú befektetés. Nagyságrendileg, mindig, amikor a legnagyobb baj van, akkor kell befektetni az oktatásba. Pont azzal lehet kitörni. És a magyarországi cigányságnak semmilyen más lehetősége nincs, csak akkor, ha az oktatáson keresztül (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ki tudjuk húzni abból a helyzetből, ahol most van. Akkor tud versenyképesen a munkahelyeken megfelelni, a mai munkahelyeken. (Az elnök ismét csenget.) Bebizonyította, hogy a régieken meg tudott felelni.

Köszönöm a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu