KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hallgatva az ombudsmani beszámolókat, nagyon köszönöm azokat, mert a felezővonalon túl ritkán esik meg az, hogy a való világból jön egy vélemény. Legalábbis úgy néz ki, úgy hallani, úgy figyeltem meg, hogy ott a Holdon járnak, és nem a valóságban élnek. Az ombudsmanok pedig elmondták a valóságot. Úgy látszik, ők találkoznak vele, de a másik oldal képviselői - Gusztos Péter úrral egyetemben - nem találkoznak a valósággal.
Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert például az összes jogsértés, amit például Lenkovics Barnabás úr említett, de a többiek is, mind pontosan megegyeznek a Gyurcsány-kormány 2005. évi tevékenységével, amit a falvakban, vidéken az emberek ellen elkövettek. Ebből a beszámolóból az derül ki, hogy nem emberben, hanem pénzben gondolkodnak. Miért mondom ezt? Azért, mert például egy falu létét az határozza meg, hogy ott van az iskola, az orvosi rendelő, a gyógyszertár, a posta, az utazási, a munkába járási és az iskolába járási lehetőség. Pont ezt vette, illetve veszi el folyamatosan a kormány. De mehetnénk tovább, mert 2006-ban is ugyanez a negatív fejlődés tapasztalható, 2007-ről pedig álmaimban sem szeretnék gondolkodni.
Köszönöm szépen, majd a következőben folytatom.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés