KARSAI PÉTER (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Önöknek hála, az utóbbi napokban örömmel tapasztaltam, hogy minden látszat ellenére a mai magyar politikai életből (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) nem veszett ki a szolidáris közösségvállalás, a jó cél érdekében való együttműködés iránti igény.

Az újságokat olvasva, a híreket hallgatva, úgy tűnik, ma semmi nem áll messzebb a magyar politikától, mint az egymás meghallgatása és az összefogás iránti hajlandóság, azonban én mégis úgy vélem, együtt van esélyünk egy békésebb, élhetőbb, nyugodtabb Magyarországot megteremteni. Mindezen meggyőződésem azokon a baráti visszajelzéseken, együttműködésről tanúskodó leveleken alapszik, amelyek önöktől érkeztek az utóbbi napokban. Örömmel tapasztaltam, hogy képviselőtársaim, az Országgyűlés bármelyik frakciójában üljenek is, kivétel nélkül pozitívan viszonyultak a jánoshalmi helytörténeti múzeum megteremtése érdekében kezdeményezett közös akcióhoz, amelyhez a képviselőinkből álló Szená-Torok Kórus és Gulyás Dénes képviselőtársam jótékonysági koncerttel járult hozzá. Hiszem, hogy a világon egyedülálló, idén tízéves fennállását ünneplő képviselői kórus mintául szolgálhat az egész magyar közélet számára. Bebizonyosodott, a közös cél érdekében a parlamenti patkó különböző szegletében helyet foglaló honatyák és honanyák is készek együttműködni, egy húron pendülni, ahogy ezt a gondolatot Tamási Áron egyik novellájában oly szépen fejezi ki: "muzsikaszóban szép megértés van."

Az emberek számára a magyar közélet szereplőit figyelve ma úgy tűnhet, valóságos politikai állóháború alakult ki az országban, és a szemben álló felek csak egyre mélyebbre ássák szimbolikus háborús árkait. Karácsony áldott ünnepének közeledtével azonban érdemes elgondolkodnunk azon, hogy meddig folytatható, meddig tartható fenn ez az áldatlan állapot. Több mint kilencven évvel ezelőtti szentestén egy ismeretlen katona tollából született egy sokat mondó levél, amelynek sorai mindannyiunk számára megfontolandó üzenettel bírnak. Az ismeretlen katona 1914 karácsonyán többek között e sorokat küldte haza szeretteinek a frontvonalról: "Kell lennie valaminek a karácsony szellemében, mert most nyugodtan közlekedhetünk az árkokban, míg máskor a fejünket véletlen sem szabad kidugni. Az volt a legemlékezetesebb karácsony, amit valaha eltöltöttem vagy eltölteni szeretnék." Ezen a karácsonyon, 1914 szentestéjén az összes ágyú elhallgatott, ezen az éjen megtörtént a csoda, a szemben álló katonák fegyvereiket letéve, kezet rázva kívántak egymásnak boldog karácsonyt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, e sorok mindannyiunkat elgondolkodásra kell hogy késztessenek, hiszen a parttalan politikai adok-kapok csupán a szemben álló felek közötti árkokat mélyíti tovább, a végeláthatatlan politikai csaták sora nem a felé a Magyarország felé vezet, amely iránt mindannyian vágyakozunk.

A mögöttünk álló 2006-os évet minden bizonnyal nem a magyar politikatörténet dicső évei között fogja emlegetni az utókor, ebben az évben a magyar közélet a rendszerváltozás óta eltelt több mint másfél évtized alatt soha nem tapasztalt mélységekig jutott el. Meggyőződésem, tisztelt képviselőtársaim, hogy egyikünk sem erről álmodott a rendszerváltás hajnalán. Az, hogy a 2007-es év békétlenséget, megosztottságot vagy párbeszéden alapuló érdemi munkát, eredményes építkezést hoz-e Magyarországnak, egyedül azon múlik, képesek vagyunk-e összefogni. Ahogy a jánoshalmi kezdeményezés megmozgatta minden felkért képviselőtársamat, úgy kellene hazánk érdekében is közösen mozdulnunk, megtenni egymás felé az első lépést, megtenni az első lépést a békés és összetartó Magyarország felé.

Engedjék, hogy megragadva az alkalmat ez úton kívánjak áldott, boldog karácsonyt önöknek és az ideinél békésebb, eredményekben gazdag 2007-es évet Magyarországnak.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu