DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr felszólalása után talán mondhatnám, hogy köszönöm a szót, de nem élek vele, de mégis néhány percig szeretném a figyelmüket igénybe venni.

A képviselő úr teljesen helyénvalóan, korrekt módon adta vissza azokat a fejleményeket, amelyek történtek az interpellációra adott válasz el nem fogadása, illetve az én bizottsági meghallgatásom óta. Ezek közül néhány dolgot szeretnék csak nyomatékul megemlíteni. Sajnos, valóban, a Vertical-Invest Szövetkezet ügyében még nem történt tárgyaláskitűzés, ennek a befolyásolására az ügyésznek semmiféle törvényes lehetősége nincs.

A Duna Profit-ügyben szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat arról, hogy valóban folytatódik, folyamatosan mennek a tárgyalások. Itt arról is tájékoztatást tudok adni, hogy a legutóbbi tárgyalási napokon a másod- és harmadrendű vádlottak kimentés nélkül távol maradtak, ezért az ügyész indítványozta ellenük elfogatóparancs kiadását, ami meg is történt.

A Pilis-Invest ügyében valóban február 28-ára adtunk végső határidőt a nyomozás befejezésére. Jelenthetem, hogy ez meg is történik, a napokban kezdődik az iratismertetés.

A Baumag-üggyel kapcsolatban azon túl nincs mondanivalóm, amit a képviselő úr volt szíves elmondani, illetve annyit hozzátennék, hogy a Fővárosi Bíróság január 15-én megkezdte a bűnügy tárgyalását.

A Fővárosi Főügyészség - amint képviselő úr is utalt rá - sajtóközlemény útján a vádemelés után pár nappal részletes tájékoztatást adott, ez nyilvánvalóan a felek érdeklődését kielégíthette. A sértettek polgári jogi igényeinek az érvényesítése érdekében az ügyészség minden, a büntetőeljárási törvény szerinti, illetve a büntető törvénykönyvben lehetővé tett intézkedést megtett a sértettek polgári jogi igényeinek a biztosítására. Én is egyetértek azzal, hogy majd a bírósági tárgyalások befejezése, pontosabban a jogerős ítéletek megszületése után kerülhetünk abba a helyzetbe, hogy ezen ügyek tapasztalatait reálisan értékeljük, elemezzük, erre készülünk is, és amennyiben ezek alapján szükségesnek tartjuk, a vonatkozó jogszabályok módosítását kezdeményezni fogjuk.

Kérem képviselő urat és a tisztelt Házat, hogy a válaszomat szíveskedjenek elfogadni. Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu