DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm miniszter úr tájékoztatását. Annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy én magam azok közé tartoztam, akik szorgalmaztuk, hogy ne legyen már megint az igazolás igazolásának a kérése. Valóban tekintsük felnőttnek az állampolgárokat, és bízzunk meg bennük. Nagyon örülök, hogy ilyen adatokat tudott mondani nekünk miniszter úr, azzal együtt, hogy még nincs teljes körű feldolgozás, még nem láttuk és nem láthatjuk pontosan, hogy valóban történnek-e vagy történtek-e visszaélések.
Én azon leszek, és kérem is miniszter urat, ebben legyen segítségünkre, igenis, tárjuk fel és tudjuk meg a remélem, nem nagy számú, ezzel a lehetőséggel visszaélőket, és tájékoztassuk az Országgyűlést, hogy milyen szankciót tudunk majd alkalmazni ellenük, mert nem érdemli meg az a sok százezer becsületes állampolgár majd, hogy esetleg néhányan kibújnak ez alól.
Nagyon szépen köszönöm, és figyelni fogunk erre a témára tovább is. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés