GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Örömünkre szolgál, hogy miniszterelnök úr mai beszédében, ha csak említés szintjén is, kitért a kampány- és pártfinanszírozás kérdésére. A liberális párt több képviselője az elmúlt hónapokban sajtótájékoztatókon, illetve itt, a Ház falai között is többször adta már jelét annak, hogy fontosnak tartanánk, hogy ez a kérdés újra a politikai pártok vitáinak középpontjába kerüljön, és kezdjenek el a pártok érdemben tárgyalni erről a kérdésről.

Az SZDSZ néhány politikusa a múlt héten tárgyalt a kérdésről az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetőivel és szakértőivel. Ez az az intézet, amely egy meglehetősen részletes koncepciót dolgozott ki, ez az interneten hozzáférhető valamennyiünk számára. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet egy nyilatkozatából szeretnék idézni a Ház falai között: "A jelenlegi törvényi szabályok keretei között a pártok számára lehetetlen feladat a választási kampányokat finanszírozni, de ez, tekintve, hogy a szabályokat ők alakítják, nem mentség. A Harmadik Köztársaság általános hanyatlásának, a politikai osztállyal szembeni bizalomvesztésnek fontos eleme a párt- és kampányfinanszírozás jelenlegi rendszere, melyben a parlamenti pártok semmibe veszik az általuk alkotott és az általuk szabadon bármikor megváltoztatható szabályokat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) A jelenlegi kampány- és pártfinanszírozási szabályok az általánossá tett korrupción túl a demokrácia tartalmi sérülését is okozzák."

Megfontolandó sorok ezek, és azt gondolom, hogy rávilágítanak arra, hogy a politikai élet valamennyi szereplőjének közös felelőssége és egyben közös érdeke is ennek a kérdésnek a tisztába tétele, hiszen a párt- és kampányfinanszírozás kérdése egyike a magyar politika legnagyobb közös szégyeneinek a rendszerváltás óta. Egyike, mondom, de lehet, hogy ez a legnagyobb.

Tavaly nyáron a kormány benyújtott egy javaslatot, melynek megkezdődött a tárgyalása itt, a Ház falai között. Az általános vita emlékezetem szerint le is zajlott. Nagy kár, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása megfeneklett a nyár közepén, hiszen nagy előrelépést jelenthetett volna. Tisztázta, pontosította a támogatások elfogadásának szabályait. Kimondta a tervezet azt, hogy vonatkozzanak a számviteli törvény előírásai a pártokra is. Erősítette volna az Állami Számvevőszék ellenőrzési jogosítványait és szankcionálási képességét. Bevezette volna a kampányidőszakra a nyilvános kampányszámla intézményét, a pártok csak ezen keresztül finanszírozhatták volna kampányköltéseiket. Még egy példát mondok, érzékeny kérdés: a hirdetések, óriásplakátok nyilvántartása és ellenőrizhetősége érdekében bejelentési kötelezettséget írt elő ez a javaslat az Országos Választási Bizottság felé.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet javaslata egy fontos, de természetesen nem egyedüli szakmai álláspont. Egyébként az intézet vezetője szerint is nagyon komoly előrelépést jelenthetett, jelentett volna a tavaly nyáron elkezdett törvényjavaslat, ha elemei megvalósulnak. A tavalyi nyári szünet, illetve az önkormányzati választási kampány talán még indokolhatta, de most már nem nagyon lehet érvet felhozni amellett, hogy miért nem tér vissza a tisztelt Ház ennek a kérdésnek, ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalására. Itt, a parlamentben a politika és a parlamenten kívül a szakértők szintjén is égetően sürgős ennek a kérdésnek a megvitatása, megtárgyalása.

Mi, liberálisok a korábban idézetteken kívül számos konkrét javaslatot fogalmaztunk meg ebben a kérdésben az elmúlt időszakban. Szeretnénk, ha kontrollálhatók lennének a reklámköltések, és általánossá válhatna az a néhány televíziótársaság által bevett gyakorlat, hogy egységes és nyilvános tarifarendszert alkalmaznak valamennyi szereplővel szemben. Hogy az Állami Számvevőszék ellenőrzési jogosítványai valóban erősek lehessenek, el tudjuk képzelni akár a bizonyítási eljárás megfordítását is; egy független testület állapítsa meg, hogy véleménye szerint mennyit költött egy bizonyos párt, és a pártnak kelljen bizonyítania azt, ha ennél kevesebbet költött.

Rövidítsük le a kampányidőszakot - ez önmagában nagyon fontos előrelépés lehet. Korlátozzuk a kormányzati, és hangsúlyozom: az önkormányzati propaganda, önpropaganda lehetőségét a választási kampány előtti akár fél, egy évben is. Ezek mind olyan kérdések, amelyek megtárgyalása, azt gondolom, jelentős mértékben képes tisztítani a magyar közéletet, és jelentős mértékben, pláne, ha a pártok előrelépést tudnak elérni ebben a kérdésben, olyatén formában, hogy egyet tudnak érteni bizonyos kérdésekben, és megváltoztatják a törvényi szabályozást, ezek, azt gondolom, hogy valamennyiünk közös érdekét szolgálják, és a magyar választópolgároknak a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) magyar parlamenti demokráciába vetett hitét, bizalmát képesek erősíteni, visszaállítani.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ, szórványos taps az MSZP soraiban.)

(15.30)

Forrás: parlament.hu