DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön e tárgyban felvetett hasonló típusú megjegyzéseire a GKM képviselője valóban válaszolt; én a tárca portfólióját illetően elsősorban a bűncselekmények megelőzésével, üldözésével kapcsolatos kérdéseket, intézkedéseket tekinteném át.
A színesfémanyagok eltulajdonításával és a jogosulatlan kereskedéssel kapcsolatos problémák a kilencvenes évek közepétől jelentkeztek Magyarországon. A bűncselekmények számának szaporodásával, a lakosság részére okozott közüzemi szolgáltatások kiesésével, az okozott kár megnövekedésével a közvélemény érdeklődése is megnőtt e bűncselekmények felderítése iránt. A rendőrség részéről a felderítés hatékonyságának növelése érdekében több intézkedésre sor került. A Legfőbb Ügyészséggel közösen egy intézkedési terv kiadására került sor. Az együttes intézkedés '99. május 21-től a területi szervek által készített éves értékelő jelentések adattartalmának pontosítása érdekében módosításra is került.
Az intézkedés kapcsán gyakoribbá és célirányosabbá vált a felvásárló telepek, színesfémhulladékot szállító járművek menetokmányainak, a szállítmányok eredetének közúti ellenőrzése. A rendőri szervek által önállóan folytatott, a színesfém-felvásárlással foglalkozó vállalkozások, telephelyek ellenőrzése konkrét bűncselekmények felderítése kapcsán, illetőleg évente több alkalommal razziaszerűen kerül végrehajtásra. Kiemelt feladat az illegális telepek, szállítási csatornák feltérképezése és felszámolása, az érintett személyek büntetőeljárásba történő bevonása.
Gyakran kerül sor a területi, illetve helyi nyomozó szervek és a nagyobb kárt szenvedett sértettek - Állami Közútkezelő Kht., MÁV, s a többi - közötti találkozókra, megbeszélésekre, részint a megelőzés, részint a bizonyítási nehézségek leküzdése céljából. Az intézkedés alapján a területi szervek minden évben jelentésben számolnak be az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság szakmai irányítást végző egységének az újabb bűnelkövetési formákról, módszerekről, a vizsgálatok során szerzett tapasztalatokról. A megyei rendőr-főkapitányságok által készített jelentések országos összegzését, értékelését, a tapasztalatok jelentésben történő továbbadását az ORFK bűnügyi osztálya gazdaságvédelmi vonalvezetői végzik.
Ami a színesfémlopások hátterét vizsgálva megállapítható, hogy a bűnelkövetők tevékenységét elsősorban az engedéllyel nem rendelkező felvásárlók gerjesztik. Meg kell jegyezni, hogy a bűncselekmények kapcsán is nagy lehet a látencia; részben a magánszemély sértetteknek okozott alacsony értékű kár miatt nem tesznek feljelentést, részben pedig a nagyobb kárt elszenvedő vállalkozások későn észlelik a bűncselekmények elkövetését, és gyakran pontos információkkal sem tudják segíteni a nyomozást.
A statisztikai adatok szerint a lopások aránya, ahol az elkövetés tárgya színesfém és egyéb kohászati termék volt, az összes bűncselekménynek mintegy 1-1,5 százalékát teszi ki, az okozott kár évek óta több száz millió forint, amelyből a megtérülés sajnos 5 százalék körül mozog. Különösen fontosnak tartjuk a jövőben a vagyonvédelmi programok aktualizálását, a szűkebb-nagyobb környezet odafigyelését, és a tárca úgy tervezi, hogy a GKM képviselőivel a közeljövőben áttekinti ennek a sajátos bűncselekménytípusnak a felderítése, megelőzése érdekében teendő intézkedéseket.
Köszönöm, hogy a képviselő úr újra felhívta a figyelmet erre a problémára. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(9.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés