GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ékes József képviselőtársam velem egyetértésben szólt azokról a dolgokról, amelyeket már korábban is kivesézgettünk. Ilyenek példaként azok, amelyek a gyakorlati képzés fontosságát érintik.

Úgy vélem, csak szóbotlás volt, amikor azt mondta, hogy: "az alacsony képzettség hiányának a megléte" - éppen nem a hiánya, hanem az alacsony képzettség megléte, ez az, ami korlátozó tényezőként van jelen. (Ékes József: Ez előfordul!)

A Start-, a Start Plusz vagy a Start Extra program kapcsán ott szeretnék visszakötni, hogy pont ez az, aminek a kompenzálásaképpen, vagy ha nem kompenzálásaképpen, hanem a megsegítése formájában a program lehetőséget kíván nyújtani pont arra, hogy azok az emberek, akik egyébként a munkaerőpiacra olyan nehezen tudnak kijutni a regiszterekből, kapjanak olyan típusú és olyan mértékű támogatásokat, amelyek a munkáltatók érdekeltségét és érdeklődését is felkeltik a tekintetben, hogy próbálják meg foglalkoztatni őket; és ennek a foglalkoztatásnak az eredményeképpen bebizonyíthassák, hogy igen, ők alkotóelemei, hasznos egyedei a társadalomnak.

(14.30)

Azt gondolom, ez a program ezért is fontos. Ha onnan indulunk el, hogy a 2005. X. hó 31-én bevezetett Start-program kapcsán durván 40 ezer kártya kiváltásának eredményeképpen mintegy a fele, 20 ezer fiatal találta meg a munka lehetőségét, akkor bízván reménykedhetünk abban, hogy az elkövetkezendő időszakban, esztendőkben hasonlóképpen, hasonló nagyságrendben megint csak parciálisan kiszorult emberek, a munkaerőpiacról kiszorult emberek találhatják meg a helyüket a munkaerőpiacon. Azt gondolom, ahol már több tízezer ember helyet talál, az mértékadó, mindenképpen támogatandó program.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu