DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Látomásokat és természettudományos ismereteket is megcsillantó felvetéseire a következőket szeretném válaszolni. Mint ahogy az írásbeli kérdéseire adott válaszában az önkormányzati és területfejlesztési miniszter is jelezte, a 85 méter feletti városoknak és kistelepüléseknek is van lehetősége a belvízrendezési célok megvalósítására. Egyrészt az érdekelt településeknek figyelmébe ajánlom a regionális operatív programokat, hiszen valamennyi régió prioritásai, célkitűzései között szerepel a belvízrendezés. Ennek megfelelően a belvízrendezési célok megvalósításához uniós források bevonására is lesz lehetőség. Emellett a regionális fejlesztési tanácsok által kezelt hazai decentralizált források - többek között a helyi önkormányzatok fejlesztési és vis major feladatainak támogatása jogcímen rendelkezésére álló források - is segítséget nyújthatnak ezeknek a céloknak megvalósításához. A források felhasználási szabályait rögzítő kormányrendelet már megjelent, a tanácsok ez alapján február végéig írják ki a pályázataikat, tehát néhány napon belül.
Az ön által kifogásolt másfél milliárd forint összegű támogatással tehát csak kibővültek azok a lehetőségek, amelyek eddig a belvízkárok megelőzését és elhárítását szolgálták. Ez a forrás lehetőséget teremt arra, hogy néhány, a belvíz által kiemelten veszélyeztetett városban komoly előrehaladás történjen a megelőzés területén.
Tisztelt Képviselő Úr! Végül tájékoztatom arról, hogy mind a regionális fejlesztési tanácsok, mind az ÖTM az esetlegesen kialakuló belvízhelyzet során a belvíz elleni védekezésre és a kialakuló károk helyreállítására - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - a jövőben is minden segítséget megad az érintett önkormányzatoknak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés