DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Végtelenül bölcs dolognak tartom mind a téma felvetését, mind pedig a vitanap kezdeményezését. Egyetértek azzal a véleménnyel és azokkal a véleményekkel is, akik azt mondják, hogy ennél fontosabb része az életünknek kevés van, mint éppen ez a téma.
Három olyan szót tartok fontosnak megemlíteni itt, ami ma sokszor elhangzott, de mindenképpen meghatározó kell hogy legyen. Ez a három szó a közös felelősségvállalás, a közös példamutatás és mindenekfölött a közös gondolkodás. Ha sikerül megvalósítani valóban mind társadalmi, mind politikai értelemben véve közösen ezt, akkor van, lesz értelme ennek a néhány órának, amit itt a Házban e kérdéssel eltöltöttünk.
Ne értsék félre, amit most fogok mondani, de meggyőződésem, hogy a gyermekvállalási modell többségében öröklődik. Nem genetikailag, hanem tapasztalati úton. A gyermek vagy jó példát lát maga körül, vagy jó családi életet tapasztal meg, vagy sem. Mindegyikből levonja, levonhatja a következtetéseket, és továbbviszi magával.
Nekünk különösen komoly kihívást jelent vagy kell hogy jelentsen az, nemcsak szülőként, pedagógusként, közéleti emberként, hanem politikusként is, hogy jó példát mutassunk, a saját életünkkel. Tudjuk-e és merjük-e mondani a saját gyerekeinknek vagy politikusként, képviselőként a körülöttünk lévőknek csak azt, hogy tedd úgy, ahogy én - vagy csak beszélünk róla? Ha nem tudjuk azt mondani, hogy tedd úgy, ahogy én, akkor nem tesszük jól a dolgunkat! És száz szónál is többet ér egyetlen példa!
Én hiszem azt, hogy egy gyereket szóval nevelni csak addig lehet, amíg keresztben elfér az ágyon. Attól kezdve már csak a példa hat, amit lát a szülőtől, a pedagógustól, a politikustól, a művészektől, a tudósoktól, a sportolóktól, és így tovább. Ez a lényege ennek az egész kérdéskörnek. Ha ezt sikerül megoldanunk, hogy jó példát láthatnak maguk körül a gyerekek, akkor nem kellene ezekkel a problémákkal nekünk így foglalkozni.
Hiszem azt, hogy ez nem mennyiségi kérdés, sem forintban, sem darabszámban - elnézést: gyerekszámban. Ez minőségi kihívás valamennyiünknek, és ennek a minőségi kihívásnak kell megfelelni. És ha a mi bizonyítványunkat a saját gyerekeink állítják ki, akkor tudomásul kell venni, hogy az ő párválasztása, gyermekszámai fogják eldönteni azt, hogy végül is jól tettük-e a dolgunkat vagy sem.
Én két javaslatot tennék tisztelettel. Az egyik javaslat úgy hangzik, hogy az egyéni adózás mellett egyetértek azzal, hogy a családi személyi jövedelemadózás kerüljön meghatározásra és lehetőségre, kiegészítve a szociális védőhálóval. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
A másik pedig, amit javaslatként tennék, hogy a nevelőszülői hálózatot (Az elnök ismét csenget.), az állami gondozott gyerekeknél az intézményekből kiváltandó helyekre sokkal jobban kellene támogatni, segíteni...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés